(az schdesign közreműködésével)
A rózsa vörös, nem akarok élni,
viszki-kólát szeretnék kérni.
A rózsa vörös, kilóg a lóláb,
Úgy innék egy viszki-kólát.
(az schdesign közreműködésével)
A rózsa vörös, nem akarok élni,
viszki-kólát szeretnék kérni.
A rózsa vörös, kilóg a lóláb,
Úgy innék egy viszki-kólát.
A mutató hajnali 4 órán áll,
Ébredni kéne már,
S kiknek nem csörög a vekker,
Azt is felkeltjük teli üvegekkel.
Gyülekezünk kis csoportokban,
Egy-két ember még félálomban,
De senki sem néz unottan,
Csak a disznók alszanak nyugodtan.
A régi, sosem publikált anyagoknak nem mindig akad szerzője, sőt, néha címe se. Így van ezzel a mostani vers is, amit a Retro rovat keretein belül teszünk most közzé – cím nélkül, szerző nélkül. Jó olvasást!
Mint a Hold fénye egy ködös éjszakám,
úgy ragyog az arcod, mikor nézel rám.
Két kis bolygó, messzi-messzi csillagok,
csillámló szempárod súgja, itt vagyok!
Itt, s lassul az órában a mutató,
figyelem e csodát, mint egy kutató.
Titkos összefüggését e rendszernek,
rezzenését minden egyes sejtednek.
Mert úgy épül fel arcodnak vonása,
mint lüktető erek tóvá folyása.
E víz köré épül maga az élet.
Fák közül szál a hangod, madár-ének.
Mögötte homok dűnéket fúj a szél,
gödröcskét hagyva, míg a mosolyod ér.
Mészkő hegyeket rejt egy keskeny árok,
homályában édes ízek, puha álmok.
Hosszú mezőkön nő a barna búza,
illatát a szellő arcomba fúja.
Forró vulkán él a föld mélye alatt,
forrásából sok láva-patak fakad.
Érezni lágy és gyengéd dobbanását,
az élet erejének lobbanását.
Mert lángba borít ez örök lüktetés,
édesen fájó, keserves büntetés.
Mégis csak ezt az egy bolygót kutatom,
mert ennek már látványa is jutalom.
Mint száraz sivatagban a hó-virágom,
Ez az én drágám, ez az én világom!
– Gab
A csodálatos Valentin Bálint nap alkalmából küldenénk minden kedves Olvasónknak ezt a remekművet, melyet egyik (szintén) Olvasónktól kaptunk.
Öt év kemény munkája, hat versszak, könnyek, veríték, zsebkendő és megannyi ÉLMÉNY!
Van egy közmondás én is ismerem.
Nem látni a fától az erdőt! Így dereng.
Erre emlékeztet az én esetem,
Melynek kulcsszava: A SZERELEM!
Keresem az igazit, de egyszerűen nem jő!
Ott áll előttem egy csodálatos fenyő!
Mögötte van az a hatalmas erdő!
És az égen száll megannyi felhő!
Ki az a fenyő? Nem más, mint te!
Szívemnek legeslegdrágább kincse.
Amint meglátlak, elvesztem hitem,
És az égbe kiáltom: Oh! Isten!
Oh! Isten! Micsoda ajándék!
Felélénkít, mint egy kupica kávé.
Mit mondana? Ha meglátná Tádé?
Félek, hogy még valaki rád lép.
Eltipor, eltapos, és nem látnálak többé.
Megölnének, mint disznót a böllér.
Koporsódra nem kerülne födém,
Minden ember odagyűlne köréd!
Siratnának hajnal hasadtáig,
Az én hangom nem halkulna máig.
Vissza–vissza, térnék addig a fáig,
Ahol megkövesedett a hímVeszelyem…
Kelte: 2010. 07. 01. – 2015.01.20.