A Szépművészetiben lévő Rembrandt kiállítás kissé olyan, mintha meghívták volna a holland mestert egy festészeti konferenciára, de csak a tanítványai jöttek volna el. Ez ugyebár a szervezőknek egy PR-rémálom, szóval néhány tárgyalás során azért próbálják rávenni a festőt, hogy ha mást nem is, de azért a megnyitón integessen. Ugyanígy a Szépművészetiben kiállított festmények is többnyire a Rembrandtot inspiráló és az általa inspirált alkotók műveiből kerültek ki. Megfelelőbb lett volna, ha inkább az egyik szekció címét használják a teljes kiállítás során: Rembrandt fényköre. Bár azért kissé jogtalanok a meglátásaim: teljes tájékoztatót átolvasva a Szépművészeti honlapján nyilvánvalóvá válik, hogy itt a kiállított közel kétszáz festmény inkább egy átfogó képet ad a holland aranykorról. A holland festészet pedig magasztos, dicsőséges, lehengerlő, és sötét és ahogy a vendégkönyvbe írtam: “…ez a művészetnek egy olyan korszaka, amit ha megnézek, akkor depresszívebben jövök ki a múzeumból, mint ahogy bementem.”
