A folytatás…

***

‒Minden kész az újabb próbálkozásra?
‒Igenis, kapitány!
‒Akkor sárlakó, rajtad a sor.

***

De most nem került sor leszállásra. Mire visszaértek a megfelelő időbe, egy egész apokaliptikus város fogadta őket.
‒Uram, még nem találták fel a hazugságot.
‒Hogy mi van?
‒A sci-fit nem fictionnak értelmezik, hanem színigazságként. Mindenki rettegésben él, az egész bolygó szektásodott, egymást vadásszák le, és áldozzák fel különböző űrlordoknak.
‒Hát, Csáp-papi ‒ nagyon kreatívnak és tökösnek érezte magát a lépcsőlakó – úgy tűnik, a helyzet csak egyre romlik.

Már megint nyomatékosan megállapított egyértelműségek, ezen jobban felhúzta magát a kapitány, mint a megszólításon. Szerencsére ő csak egy földlakó volt, senkinek se fog hiányozni, nem úgy, mint a kotnyeles tiszt. Idáig jutott a gondolatban, amikor felfigyelt rá, hogy még mindig jár a szájnyiladéka az alsóbbrendűnek.

‒De hát ez még neked is feltűnt, és mit sem utálok jobban, mint a fontoskodó stating-the-obvious embereket, ha érted, mire gondolok.

Bár a szót nem értette (az űrlények egy idegen nyelvet beszélnek, a magyart, ez nyilvánvaló), a mögöttes kifejezést tökéletesen. Végre, valaki, aki megérti.

‒Hát még, amikor ezek előléptetést kaptak, hadd meséljek el egy esetet… ‒ kezdett bele a kapitány, elégedetten szemlélve, ahogy egyik tisztje idegesen hullámzik csápjaival.

***

Két óra rage elteltével.

‒Szóval az egészet csak azért kezdtem el, mert nekem megoldásom is van. Dobjanak vissza mondjuk egy középkori suliba, lehetőleg kódex beadási határidő előtt, és 2 óra alatt segítek feltalálni a hazugságot. Sőt, garantálom az elterjedését az egész világon egy héten belül.
‒Emberek! A földi ötletét csináljuk!

***

‒Jaja, persze ‒ nevetett a lány kicsit orrhangon ‒ Ezt a sztorit az Űrbuffaló 2: A lekvár visszanyal-ból vetted, ugye? Az elég egy B kategóriás volt, ha engem kérdezel. Persze, majd ha itt megnyomom a gombot, akkor majd én leszek valami univerzum megmentő hős, mi? Vagy még jobb, nem is fog róla tudni senki, csak te, meg az űrlény haverok, mi? Remélem, a következő nem az lesz, hogy próbára akarsz elvinni – lett vészjósló a lány hangja, és lába is, ami úgy tűnt, pont úgy ingadozott, hogy könnyűszerrel, ám igen nagy impulzussal eltalálja a srác egy bizonyos részét. Amit a srác nagyon nem szeretett volna ‒ Fogadjunk, hogy te még a reszelt sajtban, vízilovakban és az oxigénben is hiszel.

***

A kapitány „már várta”, hogy valaki megjegyezze, hogy ez se a legjobban sült el. De most még a geoidlakos is hallgatott. Kutatás címszó alatt sci-fiket nézett a navigátor hiperpárnázott székében.

A legénység Fourier sorfejtett kötésmintákat elemzett, összeesküvés-elméleteket gyártott a humanoidok szembetűnő csáphiányáról. Egyszóval minden aszteroidát megmozgattak, hogy bármilyen megoldást találjanak. Kivéve a navigátort, aki váratlan szabadidejét kihasználva becsatlakozott a földlakó filmjébe.

***

‒Dormammu, I’ve come to bargain! ‒ kiáltotta a lány arcába minden csápbedobással a navigátor. De őt se a mondat, se a csápok és szarvak sokasága nem nyűgözte le annyira, hogy akárcsak válaszra méltassa.

***

‒Ezt most muszáj volt?
‒Mivel senkinek se volt épfejcsáp ötlete, úgy gondoltam, uram, hogy az üres járatban egy apró poén megengedett.

‒Hm… ‒ a székben röhincsélő földi látványától sem lett okosabb a kapitány, de tekintélyéből nem engedhetett ‒ Érthető.

Buzgó bólogatás követte a legénység részéről: persze, persze, mekkora vicc. Soha, senki nem hozta fel még egyszer a történteket.

***

‒Uram, a földi faj DNS-ében a következő elemeket találtam: abnormális meggyőző test, profitéhség enzim, antimunkavégzés sav, öltözködési ízlés hiányium. Ezek alapján megvan a potenciál, hogy…

‒Kifejlesszük a marketingeseket… ‒ fejezte be elhűlve egy kadét.
‒Uram, ezt nem teheti! Még a sárlakók sem érdemlik meg!
‒Nem szívesen teszem. De a tét most az univerzum sorsa. Egy bolygó nem lehet fontosabb.
‒Cthulhu kegyelmezz ‒ suttogta egy tiszt.

***

A marketingesek kifejlesztése nem volt nehéz, életben tartásuk annál inkább. A kapitányt meg is lepte a természetes intelligencia, amivel a földiek állandóan kivetették maguk közül az öltönyösöket. De legénysége a legjobb tudósokkal büszkélkedhetett, így végül sikerült stabilan beépíteniük őket a társadalomba. Talán túl stabilan is…

***

‒Szia, látom, nem tudsz választani a kávék közül, hadd javasoljam az itteni remek…
‒Elnézést, hogy félbeszakítom, fiatalember ‒ jelent meg konkrétan a semmiből (ezt a srác már csak tudta, mert ő is mindig a semmiből érkezett a kávéautomata mellé) egy mélykék öltönyös, aktatáskás alak ‒ De felkeltette a figyelmem, ahogy a kisasszonyt egy súlyos hiba felé sodorja.

‒Csakugyan? ‒ nézett rosszindulatúan a fiúra a lány.
‒Természetesen önhibáján kívül, hiszen még sosem kóstolta az igazi Kávét. Bizony, ebben az aktatáskában lapul Afrika Kincse. Látja kint azt a helikoptert? Arról szálltam le, egyenesen Afrikából jöttem, ezeket a babokat csak egy pár órája szedték le. De ne a szavamnak higgyen! Tekintse meg ezt a…

***

‒Elég volt! Lefejezni minden marketingest!
‒De uram, pont azért fejlesztettük…
‒Nem számít, eredménytelen próbálkozás! ‒ legszívesebben felrúgta volna az asztalt, de ezt egy csáppal méltóságteljesen nem olyan egyszerű megtenni. Nyomorult földlakók! Amíg nem találkozott velük, sose kívánta meg az asztalborogatást.

***

Próbálkozás 256.

A lány figyelmesen hallgatta, ahogy a fiú magyaráz neki, a jelenetet semmi nem zavarta meg.

‒Szóval, ha megnyomom a gombot, akkor egy pizzafutárt elhagy a barátnője, egy csivava lesz a BKK új logója, a február 30 napos lesz, és egy egész népcsoport eltűnik a Gliese 581 d felszínéről.
‒Igen, de próbáld a teljes képet látni: a nagyobb jót. Megmentheted az univerzumot.

‒Persze, a „nagyobb jóért” ‒ fröcskölte gúnnyal a srác arcába ‒ Tudod kik mondják mindig ezt? Akik a legnagyobb szenvedést okozzák az embereknek! Ezzel próbálnak meg takaródzni! Tudod, mi erre a válaszom?
‒Talán? ‒ próbálkozott remegő térddel a srác.
‒A nagy francokat!

A lány pisztoly kapott elő (Hogy miért volt nála? Próbálkozás 174: Kolumbusz eltérítése), és tüzelt.

***

‒Huh, hát én még egyszer nem megyek le oda! Kösz a gyors segélyt, Navicsáptor!
‒Ugyan, ez semmiség ahhoz képest, hogy megmutattad nekem a Gyalog galoppot!

A képernyő alatti panelen a nagy piros égő hirtelen zöldre váltott, és konfetti eső öntötte el a parancsnoki hidat.
‒Hogy az a pleblepleghba! ‒ tért vissza anyanyelvére a meglepetéstől a kapitány. De a földlakónak nem volt szüksége fordításra.
‒Jelentem, a küldetés sikeres, uram!
‒Nem mondod?! Az érdekelne, hogy hogyan.
‒Uram… ‒ de a félénk hang elhalt, mielőtt a mondat befejeződhetett volna.
‒Mit akarsz, Kadét27?
‒Én voltam.
‒HOGYAN?!

‒Amíg mindenki JustVidmant nézett a földivel, ‒ pillantott a sarokban nyitott szájjal hortyogó alak irányába ‒ kinyomtattam a fegyver terveit kézírással, leitattam a fizikust, mellé tettem a rajzokat, meg egy csomó tollat, mintha ő írta volna. Ma reggel már neki is állt a megépítésének.

Néma csend.

‒Hát akkor… Menjünk haza, emberek!

Éljenzések közepette megkezdődött a felszállás, és a hazaútra felkészülés.

‒Uram, nem kéne visszaállítani a Földet?
‒Mire gondolsz, elvégeztük a küldetést, el fog készülni a fegyver.
‒Igen, csak közben létrejött a sci-fi, a hazugság, a marketing és a gyilkolás.
‒Oh, hogy azok? Áh, csak nem lesz baj.

És megkezdték a hiperugrást.

***

Az űrhajón békesség uralkodik, a legénység többsége nyugovóra tért. Csend. Egy hatalmas horkantás a sarokból.

‒Öhm, uram, lehetséges, hogy elfelejtettük visszatenni a földlakót.