Szélsőséges emberi reakciókra, ösztönökre koncentrálunk, melyek egy elképzelt világvégehelyzetben kicsúcsosodhatnak

k2 Színház: Búcsúkoncert bemutató február 22-én és 23-án 20:00-kor a MU Színházban 

Velencét elárasztotta a víz, Amazóniában lángokban állnak az erdők, új világjárvány van kibontakozóban. Mindeközben egy szűkkörű társaság nagyestélyiben pezsgőt kortyolgatva próbál önfeledten szórakozni. Minden adott egy nagyszerű estéhez, csak épp az énekléshez szükséges levegő fogy vészesen. De a koncert nem áll le. Akkor sem, amikor a pezsgőkészletek lassan kimerülnek, és a hosszú vacsoraasztal körül sorra ürülnek a helyek.

– interjú Tarnóczi Jakabbal –

A k2 Színház énekel. Honnan származik az ötlet?

Szerettem volna olyan színpadi kihívás elé állítani a csapatot, ami újdonság számukra. A zenés színház az egyik mániám, így azt gondoltam, hogy ezen keresztül szeretnék találkozni a színészekkel. Szinte lehetetlen zenei kihívás elé állítottam őket. Számomra egészen megrendítő, amit véghezvittek Szép András zenei vezetővel, valamint Vámossy Éva énekmester segítségével. 

Az előadás több szálon kapcsolódik Mozarthoz. Neked ő meghatározó inspirációs forrás, vagy a témaválasztás jelölte ki őt ilyen egyértelműen?

Összeért a kettő. Disztopikus történetet és nagyszabású, szélsőséges zenei anyagot kerestem. Hosszas keresés után szűkült a kör Mozart Requiem-jére, majd annak a Dies Irae versre írt hat tételére. Mozart megkerülhetetlen, mindig fontos volt nekem. Erre a mostani feladatra nem csak a gyászmise témája miatt alkalmas, hanem mert ebben az esetben is borzasztóan teátrális zenéről van szó.

Mesélj az alkotófolyamatról!

Nagy gyűjtést csináltam klasszikus, nem színházi énekelhető anyagokból. Varga Zsófia dramaturggal, és Giliga Ilka látványtervezővel pedig közösen elkezdtünk kialakítani egy olyan közeget, olyan alaphelyzetet, amelyben már csak énekszó csendül fel időről időre, egyébként pedig csend van; már nincs miről beszélni. Így jutottunk el eddig a közös vacsoráig, mely alaphelyzet mentén aztán elkezdtünk próbálni a színészekkel. Velük hosszas korrepetíciók után egy ideig csak a zenei kifejezésmóddal, annak hatásmechanizmusával foglalkoztunk, majd aztán ez összeért a konkrét eseménysorral.

Milyen személyes élmények, tapasztalatok segítettek Téged az előadás létrehozásában?

Egyre általánosabb, szinte tudat alatt jelenlévő érzet a pusztulás, a vég eljövetelének görcse. Persze ez újra és újra felbukkant az emberiség mindenkori kultúrtörténetében. Most itt állunk, és folyton adatokat olvasunk arról, hogy milyen közel is a vég. Legyenek ezek hivatalos vagy szenzációhajhász információk, beivódnak a mindennapi létezésbe. Ennek ellenére minden magasztos, vagy annak vélt cselekvéssort tovább folytatunk. Így az előadás szereplői is az utolsó pillanatig kapaszkodnak abba, amijük van. 

A Búcsúkoncert az elit utolsó vacsoráinak egyike. Habár az aktuális hatalom döntése, állásfoglalása nélkül nem érhető el jelentős változás semmilyen globális vonatkozású kérdésben, hétköznapi választásaink során az egyéni felelősség kérdése is felmerül. Ezzel mennyiben foglalkozik a darab? 

Nem egy környezetvédelmi előadásra készülünk. Inkább a szélsőséges emberi reakciókra, ösztönökre koncentrálunk, melyek egy elképzelt világvégehelyzetben kicsúcsosodhatnak. Mindezt humorral tesszük. 

Főleg a fiatalok körében tapasztalható, hogy akik napi szinten a lehető legtöbbet tesznek a tudatos életmód és fogyasztás gyakorlása kapcsán, erősen szoronganak, úgy érzik, már a létezésükkel is terhelik a bolygót, mivel nem lehet nulla ökológiai lábnyommal élni. Téged mennyire ért utol a klímaszorongás, és mikre figyelsz oda a napi rutin kapcsán?

Megdöbbentő, hogy gyerekek ebben nőnek fel, és kikerülhetetlenül az életük része ez a tényező. Mondjuk bennem is evidens, sőt mindig is az volt, hogy az én generációmnak nem lesznek idealisztikus nyugdíjas évei. Valahogy ez fel sem merül. Nem része a tudatomnak. Szorongani ezen kevésbé szorongok, hiszen egyszerűen evidensnek látom az egészet. Hogy a fenébe ne lenne következménye annak, hogy ennyi ember él ezen bolygón? Az emberi társadalom már igen régóta nem természetesen működik, hanem annak ellenében; még szép, hogy erre valamit válaszol a természet. 

Milyen üzenetet szeretnétek közvetíteni a nézőknek a darabon keresztül?

Nincs üzenet. Meg kell nézni, meg kell hallgatni. Ennél sokoldalúbb Mozart zenéje, vagy akár a színészek létezése, minthogy üzenetekre lehetne bontani. Nem egyszerűsítünk. 

Az interjút készítette: MU Színház

Fotók: Szokodi Bea