A szobatársad mindig akkor kezd el próbálni a gitárján, amikor tanulni akarnál? Netán a klubszobátokba hallatszódik be valakinek a szaxofonozása? Az Impulzus 45. évfolyamának 3. számának 36-39. oldalán pont ezekről a problémákról beszéltünk az MMMK néhány tagjával: Nagy Tiborral (Tibor), a körvezetővel, Havasi Dáviddal (Hava), az előző körvezetővel és jelenlegi beengedőfőnökkel és Albu Bencével (Albu), a gazdaságissal. Egy újságba azonban nem férhet bele minden, úgyhogy ha a tagok zenei múltjáról, a kör felépítéséről vagy a Tehetségkutató Estről szeretnétek többet megtudni, itt most elolvashatjátok az interjú folytatását is!

– Ti hogyan kezdtétek a zenélést, és milyen utat jártatok be azóta?

– (Albu) Az én családomban elég sok zenei tehetség volt: nagymamám versenyszinten zongorázott, anyukám zongorán és klasszikus gitáron tanult, nevelőapukám pedig ha két óránál tovább tartott egy hangszert a kezében, azon végül megtanult játszani. Így nem volt kérdéses, hogy általános iskolában engem is beírattak zongorázni.

Gimnáziumban ebből jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy punk bandában szintetizátorozni. Azonban hamar rájöttem, hogy ez nem működik – igazából szintetizátoron kísértem a basszusgitár szólamát, ami kicsit furán nézett ki –, ezért vettem egy basszusgitárt, amin azóta se tanultam meg elég jól játszani.

Három kamaszkori punk-banda kezdeményezést is végigjártam, és egyszer, ha sok időm lesz, szeretném újra elővenni a basszusgitárt – ezért is csatlakoztam az MMMK-hoz. A körön belül volt még egy banda kezdeményünk, de végül a zenei stílusban nem tudtunk megegyezni, így szétszéledtünk.

– (Tibor) Nekem nincs ilyen családom, de már nagyon régóta tetszett a dobolás, és ki akartam próbálni. Ezért is csatlakoztam az MMMK-hoz, hisz itt volt egy olyan dobszett, amit szabadon használhattam, és elkezdtem rajta önszorgalomból megtanulni játszani.

– (Hava) Nekem általános iskola második osztályában mondták a szüleim, hogy el kéne menni valamit tanulni – kéne egy olcsó hangszer, hát vettek egy furulyát. Két évig azt tanultam, akkor azonban új tanárt kaptam, aki megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e inkább dobolni, mert ő azt szeretne oktatni. Beszéltem édesapámmal, aki régen szintén dobos volt, így mondta, hogy próbáljam meg.

Ezután szinte egész általános iskolás koromban a dobteremben éltem. Kamarazenekarokban játszottunk, így mindenféle ütős hangszert kipróbálhattam, majd középiskolás koromban „szakosodtam”, amikor elkezdtem heti négyszer dobtanárhoz járni.

Ötödikes koromban már volt egy kezdő bandám, amit a tanárok megirigyeltek, ezért ők is csináltak egy zenekart. Volt olyan rendezvény, ahol egymás ellen álltunk ki. Mi akkor még nem tudtunk rendesen játszani, viszont mindenki azokat a számokat szerette, amiket mi játszottunk, ők pedig Eddával és társaival jöttek, ami annak a korosztálynak a „hát, oké” kategóriába esett. Így lett végül döntetlen a verseny eredménye.

Azóta legalább hat-tíz zenekarnak voltam állandó tagja, úgyhogy elég sok helyen szereztem tapasztalatot. Gólyakoromban az MMMK körveze hívott meg a bandájába dobolni, és így kerültem be a körbe is. Most már magamat oktatom, és saját zenekart is alapítottam, tanulva a korábbi hibáimból – nagyjából tizenöt év zenélés áll mögöttem.

– Mit tudtok a Tehetségkutató estről mesélni?

– (Albu) Háromszor rendeztük meg eddig a tehetségkutatót, a legutóbbi körvezetőváltásnál viszont elmaradt. Most gondolkodunk azon, hogy belevágjunk-e újra, mivel egy ilyen rendezvény összehozása rengeteg munkát kíván, és bőven a tavaszi félév előtt el kell kezdenünk szervezni, ha komolyan gondoljuk.

Ez amiatt van, mert sokkal szélesebb körben hirdetjük, mint az egyszerű MMMK esteket: első évben villanykarosokat hívtunk csak, majd ez minden BME-s zenekarra ki lett bővítve. Utoljára – lassan 2 éve – pedig már több egyetemre is kiterjesztettük a meghívást.

– A Kultúr Nightok szervezésében részt szoktatok venni?

– (Albu) Főleg az én részemről volt egy indíttatás erre, mivel nagyon el vagyunk szigetelődve a reszort életétől. Ennek talán az az oka, hogy mi önmagunkban is szoktunk teljes estéket összerakni, míg a reszort többi része sok szempontból egymásra van utalva ebben.

Régen szokás volt még a Gólyatáborban is, hogy az MMMK-sok hozták a fellépőt. Az utóbbi években legalább a Kultúr Nightokra megpróbáltuk ezt a hagyományt visszahozni, bár ez sajnos kudarcba fulladt: leginkább azért, mert mi sem rendelkezünk olyan kiterjedt kontaktlistával, hogy ezt érdemben el tudjuk vállalni. Jelenleg a saját rendezvényeink szervezése szokta elvinni az erőforrásaink nagy részét, és emellé nehezen fér be, hogy a Kultúr Nightokon is be tudjunk segíteni.

– (Hava) A régi gólyatábori koncerteket viszont nagyon jó lenne visszahozni, azonban erre se fogadóközönség, se forrás nincsen. Pedig lehet olyan koncertet csapni, ami sokat adna a közönségnek – én Pesten egyre többet járok barátokkal koncertekre, és hihetetlen dolgokat tudok megtapasztalni. Nem utolsó sorban, ez elég jó hírnevet adna a körnek is.

– Milyen feladatok vannak a körben, amiket nektek vagy a többi tagnak el kell  látnotok?

– (Tibor) A körnek természetesen van egy körvezetője, illetve egy gazdaságisa, akiknek a feladatai hasonlóak a többi körnél ebben a pozícióban lévő emberekéhez. Ami az MMMK-ban egyedi, az a teremfelelős, a beengedőfönök és a beengedőknek a feladata.

A beengedő az, aki behozza a próbálókat a Schönherz Kollégium területére, átadja a termet, beállítja az eszközöket, a próba végén pedig ellenőrzi a terem állapotát és lekapcsolja a berendezéseket. Talán ez az a pozíció, ami a legjobban meghatározza ezt a kört, ugyanis egy beengedőnek mindig elérhetőnek kell lenni. Nálunk reggel nyolctól éjfélig lehet termet foglalni próbához, így ebben az időszakban meg kell oldanunk azt, hogy a próbálókat be tudjuk engedni a terembe. Emiatt sok emberre van szükségünk ahhoz, hogy ezt az időtartamot le tudjuk fedni, illetve kell még egy beengedőfőnök is, aki ezt az egészet vezényli, észreveszi, hogyha valahol üresedés van, vagy ha valami probléma van a foglalásokkal, és ennek megfelelően intézkedik. Persze nem mindig sikerül minden napot lefedni, de az esetek 95%-ában igen: ha pedig tudjuk, hogy adott időpontban senki sem lesz elérhető, akkor szoktunk szólni, hogy sajnos nem tudjuk biztosítani az adott próbát, de ez ritka.

– (Hava) A beengedőfőnök feladata azonban ennél jóval több dolgot is magába foglal: ő kommunikál a próbálókkal, kiosztja az állandó időpontokat, felügyeli a próbákat, biztosítja a felszereléseket, koordinálja a beengedőket, tartja a kapcsolatot az AC-val az időpontokkal és a teremmel kapcsolatban, illetve ő felel a próbaterem állapotáért is.

A beengedők képzésére komoly hangsúlyt fektetünk. Megmutatjuk nekik, hogy miként állítsák be a hangfalakat, hogyan kössék össze és kezeljék a különféle eszközöket. A „betanítás” körülbelül két-két és fél órát vesz igénybe, mert sokáig tart elmagyarázni a dolgokat, és aztán még két-három hétig csak felügyelettel engedhetnek be embert, hogy biztosan tudjuk, hogy minden rendben lesz.

– Miért van szükség a beengedőkre, miért van ilyen komolyan véve a terembérlés adminisztrációja és a beengedés?

– (Hava) Sajnos tapasztalat szerint a próbálók többsége nem tudja kezelni a berendezéseket, és nagyon könnyedén tönkretehetnék az eszközöket. Volt egy félévünk, amikor szinte minden „leégett”, és azóta nagyon komolyan vesszük a beengedéseket. Egy aktív hangszórónk volt, az „kidurrant”, később a dobfelszerelést is leamortizálták, ezért elkezdtünk ezekre odafigyelni.

A beléptetőrendszer előtt mindig el kellett járogatni a portára a kulcsért: nyilván ilyenkor mindig eltűnt, nem volt meg, másik embernél kellett keresni, épp hazavitte valaki hétvégére véletlenül, stb. Ezért valósult meg a kollégiumban nálunk először a kártyás beléptetés. Ezzel sajnos pont az érem másik oldala is előjött: kártyával szinte bárki tudott belépési jogot szerezni, ezért nagyon oda kell figyelnünk a szabályozásra.

– (Albu) Ez azért is nagyon fontos, mert régen rendszeresen előfordult, hogy valaki nem rendeltetésszerűen használta az eszközöket. Cintányéroknál volt például a leggyakoribb a repedés és a törés amiatt, mert nem megfelelően állították fel. Hosszú küzdelem volt rájönni, hogy egyáltalán ki csinálta rosszul, és utána megbeszélni vele, hogy mi a probléma.

– Hogyan történik az újoncozás, milyen lehetőségeket kínáltok az újonnan érkezőknek?

– (Albu) Alapvetően egy zenével foglalkozó kör vagyunk, de a mai világban már a zenészek száma is kezd csökkenni. Ezért próbáljuk mi is bulisabb irányba vinni a kört, és kezdünk jobban rendezvényszervezéssel foglalkozni, valamint a projekt oldalt is megpróbáltuk megnyitni.

– (Hava) Nagyjából már két éves problémánk, hogy tök jó újoncvacsik vannak, tíz-tizenkét embert be is tudunk vonni, de utána elkezd mindenki tanulni, és már csak annyit lát a körben, hogy „ó, basszus, le kéne menni melózni”.

Ez már ugyanúgy Ház szintű probléma is, mert annyira le vannak terhelve a gólyák, és olyan könnyen össze tudnak szedni akár éves csúszást is az első félévekben, hogy nehéz őket bármelyik körbe bevonzani.

Mi Bencével és Tiborral – tekintve hogy pár évet eltöltöttünk már itt – nagyon szeretjük a kört. Rengeteg projektünk volt, sok munkánk van benne, de hisszük, hogy van értelme csinálni. Ha valaki újoncként érkezik ide, akkor nekünk kell megpróbálni bemutatni, hogy bár tényleg van vele munka bőven, ennél sokkal több lehetőség is rejlik itt, rengeteg mindenre tudunk pénzt szerezni és erőforrást keríteni, és szinte bármilyen ötletünket valóra tudjuk váltani a kör támogatásával – ezt azonban nehéz az egyetemi kötelezettségek mellett látni.

Mi csak annyit tudunk mondani, hogy aki kicsit is szereti a zenét, és szeretne valamit megvalósítani azzal kapcsolatban – akár a saját örömére, akár másokat akar megismertetni vele –, az tegyen egy próbát, és adjon egy lehetőséget magának és az MMMK-nak.