“Szerintem akkor kezdhet el valakit igazán érdekelni egy tárgy, ha az ötösnyi munkát beleteszi. Nekem például a számítógépes grafika volt az első ilyen élmény, ami sokaknak nem a kedvence. […] Én is csak azért tudtam megszeretni, mert rászántam az időt és az energiát – emiatt választottam valószínűleg a mostani témámat is.” – A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (korábbi nevén Köztársasági Ösztöndíj) korábbi nyerteseivel készített interjúsorozat utolsó megkérdezettje Mezei Adrián volt, akivel a pályázat idei, június 25-ei leadási határideje előtt beszélgettünk.

– Mit érdemes rólad tudni?

– Mezei Adrián vagyok, mérnökinformatikus MSc-s hallgató, Alkalmazott informatika fő- és Mobilszoftver-fejlesztés mellékspecializáción. A BSc óta, lassan már két éve egy 3D scanner fejlesztésével foglalkozom az AUT tanszéken, hobbiként és a projekttárgyak keretein belül is.

– Ha jól tudom, a tavalyi év során te is elnyerted az akkor még Köztársasági Ösztöndíjnak nevezett, ma már Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjként megpályázható díjat. Most vettél részt rajta először, vagy van már korábbi tapasztalatod is?

– Elsőéves korom óta indulok a díjért, az idei évben, így június 25-én már a negyedik pályázatomat adhatom majd le.

– Tudnál egy kicsit általánosabban is mesélni arról, hogy miről szól ez a pályázat, mit pontoznak benne?

– Három kategóriában lehet pontokat szerezni: az elsőbe a nyelvi és a tanulmányi eredmények tartoznak bele – itt nyilván az számít például, hogy milyen szintű nyelvvizsgát szerzett  az ember a vizsgált időszakban, illetve ha egy szintemelőt csinál, akkor azért a két szint közötti pontkülönbséget kapja. Fontos arra figyelni, hogy mivel a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjba mindig az elmúlt egy év teljesítményei számítanak bele – és ez nincs másképp a nyelvvizsgáknál se –, napra pontosan az elmúlt egy éven belül szerzett bizonyítványok vannak elfogadva. Tanulmányi eredményekből is két féléves átlag alapján lehet pontot kapni, de itt kisebb a szórás, mert a pályázásnak alapfeltétele, hogy a 4,0 meglegyen. Összesen ezekre 60 pontot kaphat minden induló.

A második kategóriában van minden tudományos eredmény: a szakkollégiumi tevékenységek, publikációk, előadások, konferenciák, szabadalmak, demonstrátorkodás, amiből 80 pont gyűlhet össze, és legalább 10-et el kell érni az érvényes pályázathoz. A harmadik kategória pedig az öntevékeny köri és sporttevékenységeket foglalja magába – itt 20 pontot lehet szerezni vagy a többi kategóriában elért pont maximum 25%-át.

– Te milyen tevékenységekkel fogsz idén pályázni?

– Nálam idén a második kategória a leghangsúlyosabb, egy TDK 1. helyezéssel, OTDK különdíjjal, két félévnyi Adatbáziskezelés gyakorlattartással és ZH-, valamint vizsgajavítással. Emellett voltak publikációim és tudományos konferenciákon is résztvettem – például ősszel az AUT-os AACS workshopon, ami szintén egy idegen nyelvű publikációnak számít. Vicces volt azonban, hogy volt egy másik konferencia is idén, ami órára pontosan a TDK-val egy időben kezdődött – csak az egyik Veszprémben, míg a másik Miskolcon volt, ezért csak az egyik helyen tudtam az előadást megtartani.

Emellett aktívan részt veszek az egyetemi karok közötti teniszbajnokság szervezésében, amit az őszi és a tavaszi félévben is megrendeznek. A félév elején a mi feladatunk a pályák foglalása – általában a kültériekre tervezünk, bár néha a sátras szezonba is belelógunk –, a sportközpontban egyeztetünk a többi szervezővel, és rajtuk keresztül lehet nevezni a versenyre. Nagyjából 7-8 héten keresztül zajlanak a meccsek, a végén pedig egy kis bankettszerű zárórendezvényt tartunk, egy össznépi teniszezéssel és az eredményhirdetéssel. Ezen felül még a sportnapi teniszverseny szokott lenni, amit minden évben együtt rendezek valakivel. Nagyon változó, tavalyelőtt például száz ember számára szerveztük a teniszezést, és alig tudtuk biztosítani, hogy öt órán belül mindenki játszhasson.

Ezek mind a harmadik, az egyéb sporteredmények kategóriájába tartoznak, mint rendezés, de egyébként indulok is a legtöbb versenyen: az idei sportnapon páros 1. helyet és egyéni 2. helyet sikerült nyernem, a Karok közti versenyt pedig tavasszal és ősszel is megnyertük, de országos csapatbajnokságban is játszottam.

– Megéri-e akkor egyáltalán pályázni, mekkora arra az esélye az embernek, hogy bekerüljön abba a legjobb, nagyjából 32 ember közé, akik részesülhetnek az ösztöndíjban?

– Az alapvető követelményeket végig kell nézni: megvan-e az átlag, a minimum szakmai pontszám, az aktív hallgatói jogviszony. Ha látjuk, hogy ebből valami hiányzik, akkor nyilván nincs értelme megpályázni, mert az ilyet nem is veszik figyelembe. Azonban ha ezen átjut az ember, akkor már jó esélye van, és mindenképpen megéri megpályázni – hisz tíz hónapon keresztül havi 40 ezer forintnyi ösztöndíjat lehet érte kapni.

Arra figyeljünk csak, hogy mindenképpen kell valami pluszt csinálni, a jó tanulmányi eredmény nem elég. Ott vannak a kari versenyek, amikkel nagyon jó pontokat lehet szerezni, az öntevékeny és tudományos körökben való részvétel pedig úgy gondolom, hogy simán adódik – bár én sose voltam kolis, úgyhogy ebben nem vagyok otthon, de szerintem ha az ember ott él, könnyen be tud kapcsolódni bármibe, főleg, ha az ismerősei is tagok.

Két éve benne vagyok a teniszszervezésben is, az alapján pedig tudom ajánlani, hogy ha bárkinek vannak egyéb tevékenységei papíron elismerhető formában – például Kütyüpályázat vagy az 1App verseny is (mely utóbbin például én is indultam, és az egyik évben a második helyezésemet tudtam beszámíttatni) –, akkor akár abból is könnyen lehet pontot csinálni, amit hobbiból végzünk.

– Tudnál mesélni a 3D szkenner projektről, amiben te is részt veszel?

– Egy aktív triangulációs 3D lézerszkenner fejlesztésével foglalkozunk az AUT tanszéken. Ennek lényege, hogy egy forgóasztalra lerakott tárgyat egy irányból megvilágítunk egy fix lézervonallal, majd ezt egy 30°-os szögből betekintő kamerával lefényképezzük. Az így kapott fényképeken jó esetben látszik a lézervonal, amit különböző képfeldolgozási eljárásokkal visszaalakítunk pontfelhővé. Az asztalt forgatva és mozgatva több ilyen képet tudunk készíteni, az egyes metszetekhez tartozó szög és elmozdulás ismeretében el tudunk készíteni egy teljes háromdimenziós pontfelhőt.

– Mi a te feladatod a csapaton belül?

– Az én feladatom ebből a pontfelhőből a háromszögháló elkészítése, illetve olyan algoritmusok megalkotása, amivel egy szkennelés pontosságát lehet mérni, és adott esetben egy új, jobb szkennelést elindítani.

Ez azért fontos, mert általában az első szkenneléseknél mindig vannak olyan részek, amik nem lesznek jól bemérve. Képzeljünk el például egy teásbögrét: a füle az esetek nagy részében kitakarhatja a lézervonalat a kamera elől, hisz az lehet hogy pont mögé világít. Így ki kell számolni azok alapján az értékek alapján, amit az eszköz a saját pontosságáról megbecsül, hogy milyen mértékben kell még forgatni vagy elmozgatni a szkennelendő tárgyat. Most pont azon dolgozom, hogy ez magától, iteratívan történjen: ezt hívják adaptív szkennelésnek.

– Mit jelent az, hogy ellenőrzitek, mennyire pontos a szkennelés?

– A célunk a 10 mikronos pontosság elérése lenne, ennek ellenőrzését akarjuk majd lehetővé tenni, mivel egyelőre még nincsen rá eszközünk. Ma az iparban használt és az otthonra megvásárolható szkennerek 1-2 milliméter pontossággal működnek, ehhez képest ha a mi célunkat sikerül elérni, nagyon jó minőségűnek mondhatjuk majd az eszközt.

Jelenleg az a legnagyobb problémánk az ilyen dolgok megvalósításában, hogy nagyjából csak hatan vagyunk a csapatban, és így lassan haladunk. Sokszor az a baj, hogy nagyon sok részfeladat nincsen még megvalósítva, olyanok, amikhez elsősorban nem én akarnék nyúlni. Vannak például olyan részek a kontrollerben, amit villamosmérnökök szoktak csinálni, és bár lehet, hogy én is tudnék rajta alakítani, de én teljesen más részébe vagyok belemerülve a projektnek, és valószínűleg sokkal lassabban is tudnám megcsinálni.

Mindannyian labormunkák és projekttárgyak keretében dolgozunk ezen, és tapasztalat szerint mindenki odateszi magát annyira, amennyire csak tudja. De mivel mégse munkáról beszélünk, és nincsen benne annyi pénz, kevesen vágnak bele ilyen komoly témába, és inkább az egyetemen kívül keresik a lehetőségeket. Ha valaki csatlakozik, akkor egy hónapot rögtön rá kell szánnia arra, hogy az egész struktúrát megismerje. Ez hosszú idő, és csak utána lehet érdemben elkezdeni dolgozni, mivel nagyon elkülönülő részfeladatok nem igazán vannak, majdnem az egész struktúrát át kell látni – vagy legalábbis az egész workflow-t –, hogy a változtatásaink ne ronthassák el a rendszert.

Ha kevés ember van a projektben, akkor publikálni is nehezebb, hisz egyedül azt is több munka megírni. Ha két-három ember tudását rakjuk össze, akkor sokkal gyorsabban haladunk, de szerencsére én most úgy vagyok vele, hogy érdekel és szívesen csinálom, így megvan a motivációm, hogy így is belevágjak.

– Milyen jövőbeli alkalmazásait tudod a rendszernek elképzelni?

– Az egyik lehetséges kimenet, amit el tudunk képzelni, az az, hogy teljesen automatikusan működjön a szkenner. Ez azt jelenti, hogy az adaptív szkennelést, amiről korábban beszéltem, teljesen automatizálva meg tudjuk oldani, tehát saját maga indítja el az általa szükségesnek ítélt felvételek elkészítését, és 2-5 perc alatt magától készít el egy teljes 3D-s képet a tárgyról.

Ezenkívül persze vannak más céljaink is: ilyen például, hogy lehessen használni egy elkészített tárgy különböző méreteinek meghatározására. Ugyanis ha nagyon pontosan beszkennelünk valamit, akkor bármely pontjainak a távolsága könnyen kiszámolható, akár olyan távolságoknál is, amiket fizikailag nem lettünk volna képesek mérni – mondjuk, egy test két átlós vége, amihez nem tudunk odatartani egy vonalzót. Volt egy olyan megkeresésünk is egy építész professzortól, aki kavicsok analizálásával foglalkozik, és azok geometriai tulajdonságai alapján meg tudja mondani, honnan származnak. Ez a folyamat a szkennerrel szintén felgyorsítható lenne.

Persze ezenfelül jelenleg is keressük, hogy milyen irányba haladjon tovább a projekt, hisz most még nagyon általánosan fejlesztjük. Az, hogy mire legyen specializálva, mely részei legyenek hangolhatóak attól függ, hogy a jövőben milyen fő felhasználási módot tűzünk ki célul.

– Mivel nyerted el még az első  Köztársasági Ösztöndíjat, amikor még nem vettél részt ebben a projektben?

– Az első év végén volt a legneccesebb az ösztöndíj elnyerése, hisz akkor kevés olyan dolga van az embernek, amivel tud pályázni. Akkor szereztem nyelvvizsgát, a tanulmányaim jók voltak, és akkoriban még rendszeresen teniszeztem is versenyeken, elég jó országos teljesítményekkel. Emellett a Fizika tanszéknél beszálltam egy alkalmazásfejlesztésbe, aminek a célja az okostelefonok bevonása volt a fizikaoktatásba. Tartottam konzultációkat is, amiket demonstrátori munkaként el lehetett ismerni. Akkor még eléggé az alsó ponthatárt lőttem be, de mint látszik, már arra is megérte pályázni.

Az egyik Köztársasági Ösztöndíjamra írtam egy angol matekkönyvet, ami az emelt szintű matematika érettségi szóbeli részére készít fel angolul – ami például egy 80 oldalas, A/4-es angol nyelvű publikáció, ami azért elég nagy volumenű dolog volt, a pontjaim nagy részét ki is adta. Persze nem mondom, hogy mindenki írjon egy könyvet, mert nagyon sok munka van vele, pénz az meg persze nincs belőle.

A 3D szkenner témát pedig az első önlabom óta viszem, ez volt az első projekt, amibe bekapcsolódtam.

– Ha valaki még csak most kezdene bele ebbe a folyamatba – témaválasztás, komolyabb elmélyülés egy kutatásban –, mit tanácsolnál neki?

– Én úgy gondolom, mindenképp megéri ilyenbe beszállni: ahogy az köztudott, a kettest elérni sokkal nehezebb, mint amennyi plusz munka kell utána az ötöshöz. Nyilván nem azt akarom mondani, hogy az kis munka lenne, de amit akkor már belefektetünk, az megtérül. Szerintem akkor kezdhet el valakit igazán érdekelni egy tárgy, ha az ötösnyi munkát beleteszi. Nekem például a Számítógépes grafika volt az első ilyen élmény, ami sokaknak nem a kedvence. Én is csak azért tudtam megszeretni, mert rászántam az időt és az energiát. Utána elég sokat foglalkoztam is a témával hobbiként, otthoni projekteken. Emiatt választottam valószínűleg a mostani témámat, hisz ebben is valamilyen mértékben megjelenik a Grafika – ha más nem, valamilyen alap tudás kell. És pont ez a lényeg, hisz ha a Számítógépes grafika nem szerettette volna meg velem ezt a témát, nem is kerültem volna ide.

Persze ez nem a grafikáról szól, van, akit a mobilszoftver-fejlesztés, van akit a biztonságtechnika vagy a kommunikáció érdekel – csak mindenki találjon valamit, amibe hajlandó ezt a plusz energiát belefektetni.

Aki most kezdi, akár azért, mert a tanulmányai elején van, akár mert most érzi fontosnak, annak azt ajánlom, hogy mindenképp kapcsolódjon be egy olyan témába, öntevékeny körbe vagy kutatócsoportba, ahol van motiváció, hogy foglalkozzon valamivel komolyabban, és akkor egy idő után úgyis hívni fogják publikációkba való becsatlakozásokra, konferenciákra, olyan helyekre, ahol tényleg az ipart látja, és több hasonló érdeklődésű emberrel találkozhat. Ez már csak azért is jó, mert mindig lesz az úton valaki, aki segít – amikor én elkezdtem ezt a folyamatot, fogalmam se volt róla, mi az a publikáció, hogyan, miről  csinálják. Sokat tud segíteni, ha egy tapasztalt ember mellettünk van ilyenkor, ami az egyetemi projektek keretében például rögtön adott.

Mindenkinek javaslom, hogyha kicsit is érdeklődik ez iránt, akkor szánjon rá időt, mert megtérül. Nyilván csinálhatja úgy az ember az egyetemet, hogy csak minél hamarabb túl akar lenni rajta – de sokkal könnyebb így elvégezni az egészet, és a későbbiekben is megtérül, ha ezt a plusz munkát most belerakjuk.