Vajon ki mondhatja meg, hogy mire jó ez az egyetem, hogyan kellene végezni, mik a kötelességeink és mik a jogaink? Én biztos nem, valamint szerintem más sem. A villanykar, mint ahogy minden közösség, annyira sok embert tartalmaz magában, akiknek mind más és más céljai vannak, hogy nem igazán fogalmazhatja meg egységesen senki sem, hogy mi lenne az az egyetlen helyes út, ahogyan ezen a karon létezni kellene.

Amikor megírtam azt a “webfejlesztéssel” foglalkozó cikket, akkor a végén megkérdeztem magamtól, hogy mit is keresek itt, ha nem tudok egy, a céljaimnak megfelelő oldalt írni php-ban.

Elgondolkozom, mi értelme van egyetemre járni, ha a mindennapi problémáimat nem tudom megoldani? Igen, tudom, hogy a szerverünkben a processzorunk milyen funkcionális egységeken alapszik, és ez miért jó nekem, Ha Nem Tudok Táncoló Banános Gif-et Rakni Az Impulzus Blogra? Biztos, hogy jó karra járok? Nem három éve döntöttem rosszul? Azt hiszem még most sem késő váltani valami olyan helyre, ami az én igényeimmel törődik. Sőt, amit tudni akarok, arra egy középszintű képzés is elegendő, és sokkal több praktikus ismeretet elsajátíthatok. Akkor miért vagyok itt?????

Volt egy üzenet, ami közvetve ért el ezután, hogy szégyen velem a karra járni, mivel az ilyen emberek járatják le BME-t, azok az inkompetens, ide nem való hallgatók, akik még ostoba módon panaszkodnak is arról, hogy mennyire nincs közük az informatikához vagy a villamosmérnöki tudományokhoz. Mások kommentekben arról írtak, hogy a cikk komolytalanra sikerült, valóban szándékolt iróniával írtam meg, viszont felhívja a figyelmet arra, hogy az informatikus képzésnek vannak hiányosságai. A cikknek azért is van egy szatirikusnak szánt hangvétele, mert a probléma, amiről írtam már nem áll fenn, hiszen az új tantervben elindult az az informatikus tárgy, ami web- és mobilfejlesztéssel, valamint a szkriptnyelvekkel foglalkozik kiemelten.

Utána következett a történet, amikor feltörték az oldalunkat. Ami egy meglepő fordulat volt, de közben kellemes szerencse is, hiszen a hacker figyelmeztetett minket az oldal hiányosságaira, amit az oldal tervezője tudott is orvosolni. Igazából valahogy pont ebben látom az egyetem legnagyobb előnyét: vannak itt olyan elkötelezett emberek, akik tényleg annyira érdeklődnek az IT egyes ágazatai iránt, hogy valóban tudnak benne élvezettel dolgozni. Egyszer a Simonyi elnöke mondta: “Kockák vagyunk, ezt akarjuk csinálni, akkor csináljuk meg.” Igaza van, és az egyetemben az a legjobb, hogy lehetőségeket kínál, amivel mindenki élhet kedve szerint.

Szóval a kérdés, hogy jogom van-e megmondani, hogy én php-zni akarok, akkor az egyetemnek php-t kell oktatnia és gyakorlati ismereteket átadni, hogy én minél jobban érvényesülhessek majd? Nem, nincsen. Például előző félévben beszédfelismerőt terveztem. Jogom van-e ahhoz, hogy azt mondjam ez a mai fejlesztések között az egyik legmenőbb trend, és mindenki ostoba, aki nem ért a beszédfelismeréshez? Kimondhatom, de azzal magamat járatnám le, mert semmibe veszem azoknak az embereknek a valóban értékes munkáját, akik mással foglalkoznak. Ostobaság bármire is azt mondani, hogy ez a mérnökség “non plus ultra”-ja, és mivel én ezzel foglalkozom, ezért mindenkinek ezzel kellene, ez egy olyan szubjektív értékítélet, amivel rá akarnám mindenki másra kényszeríteni objektíven a saját, egyéni igazságomat. Amire mások általában nem is kíváncsiak, jogosan. Szégyen velem a karra járni, ha nem értek .NET-hez, mert FPGA-zni akarok? Nem.

Volt még a felvilágosulás idején a társadalmi szerződés fogalma. Kérdés ez alapján: mik azok a dolgok, amik valóban értékes egyetemi polgárrá tesznek minket? Amikor beiratkoztunk ide, akkor talán arra gondoltunk, hogy teljesítjük az oktatók követelményeit és cserébe diplomát szerzünk. Lehet, hogy késni fogunk az egyetemmel, mert mondjuk közösségi jellegű munkát akarunk végezni. Akkor valaki mások elvárásainak akarunk megfelelni. Az egyetemen próbálunk megfelelni közösségek és emberek igényeinek, ezáltal megszerezve az elismerésüket, miközben próbáljuk érvényesíteni a saját érdekeinket. Nincs semmiféle felsőbb jó egyetemista idea, aminek meg lehetne felelni, mindenkinek joga van eldönteni, hogy mik a saját céljai, és annak próbálni megfelelni, és a saját életében úgy és olyan hangsúllyal cselekedni, a különféle dolgaiba energiát fektetni, hogy ő elégedett legyen azzal. Ha valakinek sértenénk az érdekét esetleg, akkor ott konfrontáció történik, és az fog győzni, aki erősebben tudja képviselni az érdekeit, de megint nem valami nagyobb morális igazság fog győzni, nem az, hogy hogyan kell helyesen villanykarosnak lenni.

Vannak, akik lassan haladnak a tanulmányaikkal, mert közben gazdasági jellegű dolgokkal foglalkoznak, hogy működjön a hallgatóság közérdekének érvényesítése. Ez nagyszerű, és nem hiszem, hogy ezért mondjuk az oktatás elítélhetné őket, hogy nem abba fektetnek energiát száz százalékosan, hanem csak mondjuk hetvenöt százalékosan, ami a legvégső cél lenne, hogy megszerezzék a diplomájukat. Vannak, akik kihagynak egy vizsgát, mert mondjuk csak ekkor van lehetőségük tevegelni a Szaharában. A saját értékítélet kérdése, hogy a következő félévben csinálok meg egy tárgyat, vállalom ezért a rosszallását másoknak, de szerzek egy olyan tapasztalatot a tevékkel, amit talán máskor nem lenne lehetőségem megtenni. Jogom van ahhoz, hogy például ne érdekeljenek a számítógépes hálózatok, ha együtt tudok élni azzal a döntésemmel, hogy ennek ellenére teljesítem a vizsgát, mert diplomát akarok, de később az életemben úgyis processzort akarok tervezni. Később rájöhetek arra, hogy helytelen döntéseket hoztam, és ostoba voltam, és változtatni akarok, de az már egy új élethelyzet lesz, amiben megint újféle döntéseket kell meghoznom, ahogy én magam legjobban preferálni fogom abban a pillanatban.

Hatalmi hierarchia persze létezik: az egyetemi oktatók, akik azért dolgoznak, hogy valamilyen tudást (használható? szemléletformáló? gyakorlati? elméleti? nélkülözhetetlen? felesleges? mégis milyet?) átadjanak nyilván döntési helyzetben vannak. Ők dönthetnek arról, hogy mi érdemesek vagyunk-e arra, hogy bebocsáttassunk A Mérnökök Valhallájába. De nem azért kell tanulni, mert ez valami tökéletes útja lenne az érvénysülésnek. Azért tanulunk, mert valamelyik, bármelyik ágazatával foglalkozni akarunk annak, amit a villanykaron olyan emberek művelnek, akik ebben mélyedtek el már elég régóta. A mi döntésünk, hogy be akarjuk bizonyítani, hogy bármi ilyenből elég jók vagyunk, és szeretnénk-e diplomát, el akarjuk sajátítani a Python-t, vagy mit is szeretnénk itt tenni. Ők meg követelnek ezért a döntésért valamit, egy árat, amit mi megfizetünk. Az egyetem egy nagy egyezményes dolog a vezetői, az oktatók, a tanulók, az adminisztratív munkát végzők és még gondolom nagyon sok ember között, és ha szeretnénk elérni a céljainkat, akkor nem árt velük kommunikálni és megkötni azt az egységet, ami kölcsönösen előnyös azoknak a számára, akik a BME-t alkotják. Ez az együttműködés az emberek között, aminél szerintem kevesebb értékesebb dolgot találhatunk, az az együttműködés, ami lehetővé teszi, hogy olyan programokat, gépeket, hálózatokat alkossunk, amit valaha valaki értékelni fog. Ez az együttműködés egyben az, ami értékessé teszi az itt töltött éveket, mert erről szól a közösség is, <irónia> egy nagy ideológiai értelemben vett pánszexuális kommuna, ahol az emberek intellektuálisan behatolnak egymás pszichéjébe, és közösen formálják egymást. </irónia>

Ez valami idealista ideológia, meg gondolom elég liberális is, ha már említettem a felvilágosodást. De a relativitáselmélet óta tudjuk, hogy nincsenek abszolút helyzetek.