Avagy az elveim, melyek összhangban vannak az univerzumban megtalálható nagyobb jóval

/* A vizsgaidőszak kudarcokkal teli néha. És könnyű rossz embernek érezni magunkat, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni azt, amit kellene. Vagy másokat hibáztatni emiatt. Azonban fontos, hogy pozitív példa is legyen előttünk, ezért megkerestük a szirénéz műszaki egyetemen tanuló cserediákunkat, Herbert Adalbertet, aki kilences átlaggal végezte az ottani Asztrofizika és informatikai rendszerek szakot. Az alábbiakban az ő vendégírását közöljük, amiben megosztja velünk tapasztalatait arról, hogyan lehet tökéletes emberré, mérnökké válni, hogy soha többé ne kelljen megbánásokkal élni az életünket. – Valér */

Néha szégyellem magam. Szégyellem magam, mert én tudok kiváló lenni, míg az engem körülvevő emberek nem. Az engem körülvevő emberek gyengék, és ebből kifolyólag ostobák. Mindnyájunknak megvan a célja az életben, mégpedig, hogy a minket körülvevő társadalom rendszerében betöltött szerepünket minél hatásosabban ellássuk. Aki ellentmond ennek az ostoba, gyenge és gyáva.

Én felteszem arra az életemet, hogy mérnök legyek. A mérnöki hivatás a legmagasabb-rendű dolgok egyike a világon, mert a legnagyobb értéket, a tudást használja arra, hogy egy nagyobb jót hozzon létre, tökéletesítse a világot annak újrarendezésével. Sajnos látom, hogy más emberek nem ilyen elhivatottak, és menekülnek a kötelességeik elől. Beiratkoznak egyetemre, de képtelenek menetrendszerűen teljesíteni, vagy akár ki is buknak. Amikor teljesítenek, csak annyit tesznek meg amennyi a legszigorúbb minimum, és elismerést várnak érte. Fáj, hogy én mindent megteszek azért, amiben hiszek, és amiről tudom, hogy helyes. Valami nálam nagyobb és jobb, és ennek részesévé válok, és magam is nagyobb és jobb leszek. Ezt jelenti számomra a tudás használata. Amikor szétnézek magam körül, és szomorú embereket látok, akik küzdenek a túlélésért, mert nem hajlandóak megdolgozni a saját sikerükért, akkor fáj látnom, hogy milyen kevesek hozzám képest. Fáj látnom, hogy látják az én tökéletességem, de nem tudják követni azt. Tudom, hogy emiatt felsőbbrendű vagyok, egy géniusz, de ezt saját erőmből értem el, és ezt más is megteheti. De az emberek többsége nem vállalja, hogy jobbá váljon magánál.

Érdemes az egyetemre úgy tekinteni, mint egy fordulópontra. Arra a helyre, ahol eldől mi is a nagyobb szerepünk, aminek meg kell felelni. Én az asztrofizikát választottam, mert úgy érzem, ha a jövőben az emberiség azt kívánja meg, hogy próbáljuk meg más bolygókra is elvinni az élet csodáját, akkor azt csak egy olyan zseniális ember segítségével lehet megtenni, amilyen én is vagyok. Mások más igazi mérnöki tudományokat választanak ahhoz, hogy építhessék az emberiség csodáját. Vannak viszont, akik önző dolgokat tanulnak, mint a gazdaságtan, ami csak az önös érdekek érvényesítéséről szól, az egyszerű vágyak kielégítéséről. Vagy felesleges esztétikát, például az irodalom képében, ami csak az elmét elködösítő pazarlás, ópium. Nos, ezek az emberek megtagadják azt, amiről az életünknek ez a szakasza valóban szól: hogy megtaláljuk a nagyobb jót, aminek a segítségével elfoglalhatjuk a helyünket a világban. Aki viszont nem tagadja meg ezt a valódi célt, annak a jutalma a tudás és egy méltán elfoglalt hely az emberiség körében. Egy elismerés a diploma képében, majd egy munkahely, ahol valóban olyan tevékenységet folytathatunk, ami hasznos mindenki számára.

Számomra az elég motiváció, hogy a nagyobb jónak megfelelően cselekedjek. Számomra elismerés az, hogy a professzorok, akik tanítanak, ők rábólintanak a tehetségemre és az igyekezetemre, és látják, hogy a tudás valóban érték számomra. Fontos az, hogy mindennap tevékenykedjek valamin, és alkossak valami értékeset. Legyen az egy szoftver, ami képes elősegíteni a “Big Data” kutatások haladását, vagy egy robotkar, ami megkönnyítheti marsi épületek előre elkészített  elemeinek a mozgatását.

Ezzel szemben mit kell látnom? Más emberek folyamatosan küzdenek azzal, hogy valóban képesek legyenek beilleszkedni abba a közösségbe, aminek elhatározták, hogy a tagjai akarnak lenni. Küzdenek azzal, hogy valóban mérnökké váljanak. Míg én szorgalmasan menetelek előre, hogy valóban értéket teremtsek, mások csak siránkoznak a vizsgáik miatt. Kicsinyesek, pazarolják az idejüket mindenféle élvezetekre, ahelyett, hogy fókuszálnának és koncentrálnának arra, ami igazán számít. Például a matematika csodájára, a fizika meghökkentő gyönyörűségére, a digitális rendszerek összetett varázsára és így tovább. Azok, akik nem becsülik azt, ami mellett elkötelezték magukat, megérdemlik, hogy elfeledjék őket, és elvesszék a lehetőségeiket az életben.

Nagyon sokan azt hiszik, megmondhatják, hogy minek van értelme például egy képzés során és minek nincs. Azt hiszik, joguk van próbálkozni, hogy minél könnyebben kiérdemeljenek egy minősítést, ami közelebb visz a diplomához, amivel majd érvényesülhetnek valódi tudás nélkül. Azt hiszik, hogy vannak fontosabb dolgok is annál, hogy mit tehetnek meg egy nagyobb közösségért, esetünkben az egyetemért. Nem, nincsen. Ezek az emberek deviánsok. Megtagadják azt, ami mindenkinek jó, és ezért önmagukat fogják megverni a saját jutalmukkal: a feledéssel, míg mi valódi mérnökök egy tökéletesebb jövőt hozunk létre magunknak.

De te is felülemelkedhetsz a gyengeségeiden és az ostobaságodon. Nem kell mást tenned ehhez, mint elkötelezned magad a tudás mellett. Viszont ha ezt nem teszed meg, akkor az életben számkivetetté válsz, és ez joggal történik meg. Ha a saját önző céljaidat követed, ahelyett, hogy feláldoznád magad valami jobb érdekében, akkor megérdemled, hogy a nálad jobb emberek elfeledjenek, és hagyják, hogy egyedül küzdj meg az élet kihívásaival. A választás a te kezedben van.

Herbert Adalbert