Szemelvények az elektronikus zene világából rovatunkban, Jamie xx. 

Van egy “The xx” nevű londoni banda, amire igazából nem is figyeltem fel. Túlságosan intim volt a zenéjük az én ízlésemnek. Az énekesük, Romy Madley Croft egyszerű dolgokat suttogott a számokban, amiket titokban talán mindenki szívesen hallana. Nekem sokáig nem volt meg a türelmem hozzá, felületesen hallgattam bele az első két albumukba, és a számok közepén tovább is léptettem őket. Tudatalatt azonban megjegyeztem a hangulatot, ami az egyszerű, életszerű őszinteségre hasonlított, arra, amikor valaki éjfélkor félálomban már elfelejti, hogy mit is mondhat el és mit nem az életéről, ezért elkezd azokról a melankolikus pillanatairól mesélni, ami a napközbeni gondolatai hátterében valóban nyomasztotta. Ha egyszer felénk keverednek, akkor valószínűleg egy tökéletesen idilli klubkoncertet hallhatnánk tőlük, ami este tizenegykor kezdődik, és utána mindenki keserédesen mosolyogva megy haza.

Aztán lett egy Jamie xx album, az In Colour. Jamie Smith, művésznevén az előbb említett xx változat, az együttes producere és zenésze. A szólóalbuma nagyon hasonlít az előbbi leírásra, de karcosabb annál. Komplexebb a zene, több benne a hang, ami zaklatottabbá teszi ugyanazokat az érzelmeket, amit említettem. A dallamok  folyamatosan emlékeztetnek magunkra, de úgy, mintha egy lírai karaktert látnánk a számokban, akikkel akár képesek vagyunk együttérezni, azonosulni. A Loud Places klipje kifejezően egyszerű: pont olyan Jamie xx-t hallgatni, mint a mellettünk száguldó fények mellett gördeszkázni, és beleélni magunkat abba, hogy a szél belefúj az arcunkba. Azt hiszem ez a csendes grandiozitás: ez a szám olyan, mint amikor van egy kis pillanat a mindennapokban, amit észreveszünk, tudatosan látunk, és hirtelen rettentő fontossá válik, de később belegondolva nem is volt annyira nagy szám, de nem is fontos, mert jó volt.

Jamie xx után volt, amikor elkezdtem odafigyelni a The xx-re is. Ugyanaz a zene, de kisebb léptékben. A dobok hangja jobban rejtőzködik, az egész halkabb, de ugyanolyan nüansznyi, érzékletesen megfogott hangulatokról szól. Mindennapi melankólia.