Azon gondolkodtam, hogy mit jelent “gyökér”-nek lenni abban a közösségben, amiben éppen vagyok aktuálisan. Ez a szó olyan, mintha egy abszolút értékítélet lenne, amikor kimondjuk másra. Mintha a totális életképtelenségét szeretnénk kifejezni valakinek. Mintha a mi véleményünk ebben az esetben valami teljesen helytálló dolog lenne, és képesek lennénk másokkal szemben megfogalmazni azt, hogy ők mennyire szánalmasak kell, hogy legyenek az egész emberiség szemében.

 Egyszer hallottam egy történetet egy lányról, aki másokat használt ki a villanykaron, hogy megcsinálják neki tanulmányi szempontból azt, amire ő sajnálta az energiát. Az ismerősöm azt mondta, hogy az illető mindenkit gyökérnek tekintett, akinek nem látta a hasznát a saját életében. Ugyanúgy az említett ismerősömet is, addig amíg egyszer nem segített neki Jelek és rendszerekből. Miután megcsinálta neki szánalomból a házi feladatot, a lány nyilvánvalóvá is tette, hogy eddig egy gyökérnek tekintette, de rájött, hogy nem az. Az ismerősöm viszont továbbra is, előtte is utána is, egy gyökérnek tekintette a lányt.

Az, hogy másokat szánalmasnak tekintünk, az egyik legalapvetőbb értékítélet, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz. Szinte mindenkiben megvan az ítélkezésre való hajlam, arra, hogy két csoportra ossza az embereket, azokra akiket elfogad, és azokra akiket életképtelen semmirekellőnek tart. Minden vélemény, ez is szubjektív. Amikor találkozok olyan emberekkel, akik különféle halmazokba tartoznak, de ismerik egymást, akkor a másikról alkotott lenéző véleményüket az emberek sokszor igyekszenek nyilvánvalóvá tenni. De ha mindkét fél szerint gyökér a másik, akkor vajon melyikük az, amelyik az igazi gyökér? Vajon én azért vagyok gyökér, mert nem készültem fel a tegnapi zárthelyimre, vagy azért vagyok gyökér, mert túlságosan mereven próbáltam minden időmet beleölve és semmi másról tudomást nem véve elkészíteni az egyik beadandómat? Azért vagyok gyökér, mert imádok kódolni és mellőzni a szociális interakciókat, vagy azért vagyok gyökér, mert nem rajongok eléggé megrögzötten a kocka, műszaki dolgokért?

Gimnáziumi emlékeim szerint nagyon sokszor nem akartam foglalkozni más emberek társaságával, ha az az olyan dolgok rovására ment, ami igazán érdekelt, például a posztmodern irodalméra. Ezért valószínűleg az emberek egy befordult gyökérnek tartottak. Amikor elkezdtem mások iránt érdeklődni, mintegy napi szinten kapcsolatban voltam emberekkel és nem tudtam elkerülni őket, akkor a véleményük lassan megváltozott, de az új közelebbi ismerőseim hatására mások kezdtek el gyökérnek tartani, mert újonnan toleráltam olyan embereket, akiket a régebbi ismerőseim nem. Azt hiszem az a gyökér egy közösségben, aki beletartozik egy csoportba, de közben nem feltétlen követi teljes mértékben azokat a normákat, a közösség szabályai neki máshogy, vagy nem annyira fontosak, mint a többségnek, akik elfogadják azt.

A villanykaron sokféle embernek kell együttélnie, akik kis diaszpórákba szerveződnek a saját preferenciáik alapján, és túl sokszor van meg a nem-túl-toleráns véleményük egymásról. Ez valami szociálpszichológiai szempontból rettentő érdekes szerintem, hogy hogyan is valósul meg az emberek között az együttélés, éppen ki kit tart gyökérnek. Persze ez nem túl specifikus dolog, mindenhol meg lehet figyelni egymás mellé került emberek gyűlöletét egymással szemben. De ez a cikk a tolerancia és szeretet üzenetét szerette volna hordozni, hogy mindig fogadjuk el mások álláspontját, és csak utána vessük meg egymást.