Idén a 134. US Open teniszbajnokságon egy informatikai szempontból is érdekes kísérlet zajlott. A rendezvény támogatója, az IBM, már évek óta gyűjti az adatokat arról, hogy mi lehet az, ami sikeressé teszi a teniszbajnokokat. Egy furcsa ötlet folytán bevonták James Murphy-t, a néhai LCD Soundsystem frontemberét, hogy zenét készítsen az adatokból.

Az eredmény az egyik legizgalmasabb és legfurcsább zenei album, amit valaha alkottak. Pedig az ötlet nyilvánvaló: az emberek közül szerintem már rengetegen feltették azt a kérdést, hogy mi lenne az életük soundtrackje? Például a vonaton a sínek ritmikus kattogása valóban olyan, mintha egy monoton ritmus lenne? A zene az ablakon futó tájkép mellé? Az IBM által gyűjtött adatok mindent tárolnak egy teniszmeccsről: az időjárást, a közönség reakcióit, a játékosok mozgását. Milyen lenne egy ehhez társuló zene? Melyik eseményhez, milyen ritmusnak, riffnek, motívumnak, hangnak kellene társulnia, hogy a zene valóban visszaadja a hallgató számára a helyzet hangulatát? Az IBM által készített algoritmusnak ezt a függvényt kellett megtalálnia.

A projekt három részből épült fel, ebből az első az adatok begyűjtése volt. A második az algoritmus elkészítése, amit egy Tool nevű digitális multimédia tartalmakkal foglalkozó cég végzett el. A cég igazgatója, Patrick Gunderson, aki eddig hobbiból zene vizualizáló szoftvereket készített, először kételkedett abban, hogy a projekt megvalósítható, de a cég már az ötlet éjszakáján elkezdett tervezni egy prototípust. A teniszmeccseket jellemző alapvető adatok, mint a játékosok neve, a hőmérséklet mind a számokban is egy kezdőértéknek feleltek meg, mint például a használt hangszereknek vagy a szám tempójának. A két játékosnak egy-egy hangszert feleltettek meg, ami az ő cselekedeteiknek megfelelően szólalt meg. Emellett négy további hangszer szerepelt még a számok készítése során, ezeket a többi eseményhez kötötték, például a pontok állásához. Gunderson egyik korábbi kódja fellelhető a GitHubon is: ez egy eseményvezérelt MIDI generátor, ami teljes egészében JavaScriptben íródott.

A harmadik része a projektnek, hogy hogyan is lehet megfeleltetni egy eseménynek egy zenei motívumot. Ehhez volt szükség James Murphy-re. Egy gép képes végrehajtani az algoritmust, de egy ember ismeri azt, hogy melyik hang, mit jelenthet egy másik ember számára. Aki pedig képes megtalálni ezeket a megfeleltetéseket, az nem más, mint az utóbbi évek egyik leginnovatívabb D.J.-je. A Tool igyekezett a szoftverhez kialakítani egy minél inkább a szokásos szintetizátorokhoz hasonló felületet, mert szükségtelen és kényelmetlen volt a zene alkotása során kódban változtatni a különféle paramétereken. A megfelelő eszköz kialakítása után nem a zenét írták meg, hanem “valószínűségeket a zenére”. Próbálták elképzelni, hogy bizonyos események bekövetkeztekor milyen zenének kell elhangzania, és ezeknek a mintáknak megfelelően már az algoritmus is képes előállítani a kész zenét.

Végül a meccsek alatt végig élőben streamelték a valós időben előálló zenét a torna honlapján. Az eredeti #185-ös mérkőzés:

A legtöbben a zene jellemzésére az absztrakt, a világűr és a minimalista kifejezéseket használták, ami valóban helyes. Emiatt Murphy később kiválasztotta a tizenkét kedvencét a meccsek közül, és az ebből készült algoritmikus nyersanyagot remixelte. Ezekből az anyagokból készült egy ingyenesen meghallgatható album, amire leginkább az avantgárd kifejezést szokták használni a kritikusok. A #185-ös meccs remixelt változata:

A teljes projekt az IBM Soundcloud csatornáján hallgatható meg: http://soundcloud.com/ibm

James Murphy utolsó nagylemezéről, az LCD Soundsystem: The Long Goodbye-ról írt kritikánk itt található.

A cikk elkészítéséhez az alábbi linken található forrást használtuk: Co.CREATE