Az Impulzusban olvasható legendák után megtudhatod, mivel foglalkozik Gajdos tanár úr a szakmán belül, sőt a magánéletéről is elárult nekünk pár információt. De a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy miért SAndor?

Mely szakirányon végeztél, és miért pont azt választottad?
Híradástechnika szakra jártam, mert azok a herkentyűk, amiket annak idején készítettem, ebbe a kategóriába tartoztak. Ezért ide is jelentkeztem, bár ez anno nem volt semmire garancia.

Milyen herkentyűket készítettél?
Rengeteg ilyen szerkezetre emlékszem, ezért csak szemezgetni lehet belőlük. Az első egy egytranzisztoros fémdetektor volt, amit természetesen kincskeresésre kívántam felhasználni, még általános iskolás koromban. Később készítettem URH (kalóz)adót, aminek a segítségével a környékünkön kényelmesen, „wireless” módon hallgathattuk rádión keresztül az otthon bekapcsolt magnót – amik akkor még elég terjedelmes szerkezetek voltak –, és fogadásokat kötöttünk az utcabeli gyerekekkel arra, hogy mi lesz a rádióban a következő zeneszám. Ne feledjük, a 70-es évek vége felé járunk ekkor. Természetesen nem maradhattak ki a különböző erősítők sem, ami végül már akkora teljesítményű volt, hogy egyszer még az ózdi stadion behangosítására is használtuk egy NB I-es focimeccs alkalmával. A legbonyolultabb egy komplett tranzisztoros oszcilloszkóp volt végzős gimnazista koromban, ez még mindig megvan, és néhány éve még működött is.

Mi volt a kedvenc tárgyad egyetemi éveid során?
A már ismert előzmények után nem meglepő, hogy az Elektronikus áramkörök c. tárgy a kedvenceim közé tartozott. Pap László volt a tárgy előadója, és Mihály Zsigmond pedig a gyakorlatvezetőm, élmény volt mindkettőjüket hallgatni. Alapvetően az aktív lineáris és nemlineáris áramkörök tervezéséről szólt a tárgy.

Melyik tárgyakat tanítottad korábban?
Villamosmérnökként kerültem az egyetemre, ahol azokat a tárgyakat kezdtem el tanítani, amikhez értettem, valamint amire szükség volt. Az első a Digitális jelfeldolgozás a távközlésben c. tárgy volt, aminek az egyik előadója lettem, valamint a Lineáris hálózatok c. tárgyból gyakorlatokat vezettem. Ezenkívül többféle labornak az oktatásában is részt vettem. Az infósokkal már a legelső években elkezdtem foglalkozni, amikor a szak éppen csak elkezdte kinőni magát. Az egyetemen belül akkoriban nemigen voltak, akik értettek volna a klasszikus informatikus tárgyakhoz – ne feledjük, hogy nem sokkal korábban az informatika még burzsoá áltudománynak számított a szocialista blokkban. Ezért rengeteg dolgot először autodidakta módon tanultam meg. Később lehetőségem volt arra, hogy többször is kimenjek Németországba. Sok hónapot töltöttem el az erlangeni és a karlsruhei egyetemen az ottani adatbázis-kezeléssel, információfeldolgozással foglalkozó tanszékeken. Ott tanultam meg sok mindent, amit utána az itteni oktatásba is próbáltam áthozni.

Melyik tárgyakat tanítod most?
Most már kizárólag adatbázisokkal, adatbázis-kezeléssel foglalkozó tárgyakat tanítok, és jó pár éve csak infósokat. Az Adatbázisokat ismeri minden infós a karon. Az Információ menedzsment c. tárgyban sok éven keresztül analitikus adatbázis-kezelést tanítottam. Később lényegében ugyanez a tartalom különböző neveken jelent meg az informatikus tantervben, de már csak szakirány tárgyak formájában szerepel. A kétezres évek elején az adattárházakat és az ehhez kapcsolódó analitikus adatbázis-kezelést, ennek a tervezési, megvalósítási módszereit én hoztam be az infós oktatásba annak alapján, amit a HP-nál tanultam, illetve csináltunk.

Melyik tárgyat szereted vagy szeretted a legjobban tanítani?
Az ember azt tanítja szívesen, amihez a legjobban ért. Annak idején a már emlegetett Digitális jelfeldolgozás a távközlésben c. tárgyat például nagyon szívesen tanítottam, mert olyanokat taníthattam benne, amiből a doktorimat is írtam, így szerintem elég jó voltam belőle. Szerintem sok érdekes és új dolgot tudtam belevinni. De nem mondanék igazat, ha kitüntetném egyik vagy másik tárgyat azok közül, amiket tanítottam, mert például ha a Lineáris hálózatokat nem szívesen tanítottam volna, akkor valószínűleg nem is vállaltam volna el, hogy idejöjjek. Mostanában az Adatbázisokat tanítom legszívesebben, ehhez egy remek csapat is van körülöttem, élmény velük dolgozni.

Mi a véleményed az Oktatási Monitoring Rendszerről?
Szerintem fontos, hogy legyen olyan csatorna – akár több is –, amelyen keresztül a hallgatók az észrevételeiket, panaszaikat, javaslataikat megfogalmazhatják, és az el is jut az illetékesekhez. De az legalább olyan fontos lenne, hogy a hallgatók megtanulják vállalni is a véleményüket, valamint, hogy a problémák megoldását lehetőleg a legalacsonyabb szinten kezdjék el. Ezért azt nem tartom jó gyakorlatnak, ha névtelenül vagy álnéven bármit leírhatnak akárkiről, és ez következmények nélkül megtehető. Az OMR erre sajnos lehetőséget ad, amit nem tartok helyesnek, mert itt nem bűncselekményeket akarunk felderíteni vagy megelőzni, amihez egy anonim csatorna működtetése jobban védhető. Én tehát biztosan összekapcsolnám az OMR autentikációját a BME címtárral, ami megerősítené azt, hogy mi a valódi célja a rendszernek.
Másrészt, én hiszek a személyes vagy legalábbis az élőszóban folytatott kommunikáció erejében. A gyakorlatba ezt úgy próbálom átültetni, hogy minden tanév első előadásán felírom a táblára a mobilszámomat is. Ha tehát bármi felmerül, akkor azt először ne az OMR-en keresztül jelentsék a hallgatók. Ennek megfelelően az OMR-be kellene egy olyan mező is, hogy „Beszéltél-e már erről az illetővel? Ha nem tetted, lehetőleg kezdd ezzel. Ha nem lehetséges, akkor miért nem?”. Sajnos egyre gyakoribb jelenség, hogy egy kis csoport, akinek ha valami problémája van, akkor hangosabb, mint az egész évfolyam. Ha pedig ilyen hallgatók képesek névtelenség mögé bújva megmozgatni a többséget a saját, általában nem méltányolható érdekeik mentén – hiszen ezért bújnak el –, akkor az a közösség magát is minősíti ezzel.

Mivel próbálod a hallgatókat arra ösztönözni, hogy tanuljanak?
A közvetlen ösztönzés, azaz logikus érvelés általában kevéssé hatásos. Már legalább Homérosz óta tudjuk, hogy a logika, erkölcs, érzelmek ebben a sorrendben egyre hatásosabb módszereknek tekinthetők, ha valamit el szeretnénk valakinél érni. Ennek megfelelően minden félév elején van egy olyan előadás, ahol megpróbálok egy-két olyan mondatot is mondani, ami talán a hallgatók lelkére is hat. Tisztában vagyok azzal, hogy a hallgatók ezt nagyon szélsőségesen élik meg. De tudom azt is, hogy a gyerekeim, akik ugyanebbe a korosztályba tartoznak, mennyire tekinthetőek érettnek, felnőttnek, befolyásolhatónak, és hogy mennyire van szükségük arra, hogy valakik, valamikor elmondják nekik, hogy merre érdemes menni. Természetesen az azonnali reakcióik szintjén mindig hülyeség, amit mondok, de azért hosszabb távon látom, hogy mégsem volt hatástalan. Ha nincs mihez igazodni, akkor miért csodálkozunk azon, ha nem abba az irányba mennek a dolgok, mint amerre mi szeretnénk? Ezért megpróbálom legalább egyszer ki is mondani a fontos dolgokat. Tanulni tehát érdemes, tanulni jó, mind az egyénnek, mind a társadalomnak, ezért ehhez minden támogatást megadunk. A ZH azért is nehezebb valamivel az átlagosnál, már a kettes megszerzéséhez is, hogy ezzel is folyamatos évközi tanulásra ösztönözzük a hallgatókat. Erre tesznek rá az elérhető kedvezmények, és az, hogy a legjobb eredményt elérő hallgatók nevei és pontszámai évekre visszamenőleg kint vannak az interneten, mint például a KÖMAL eredmények is. Érdekes módon emiatt még senki sem tiltakozott a személyiségi jogaira hivatkozva. Szerintem mindazok minden eredménye, akik állami támogatással tanulnak, azaz nem fizetnek teljes költségtérítést, nyilvános kellene, hogy legyen, hiszen akik finanszírozzák az oktatást – minden adófizető –, így tudnák ellenőrizni azt, hogy a kedvezményezettek jól sáfárkodnak-e a kapott lehetőséggel. Ugyanis itt egyfajta közbeszerzésről van szó, tehát az állami oktatás minden fázisának ugyanolyan transzparensnek kellene lennie, mint egy közpénzből finanszírozott állami beruházásnak. Ha ez így lenne, akkor rögtön kiderülne, hogy az állami oktatás amiatt is egyre rosszabb hatásfokkal működik, mert a hallgatók egyre nagyobb része tanulás helyett dolgozik, illetve az erőforrások többszörösét használja fel a várhatónál, mire a diplomáját megszerzi. Aki pedig ezeket az átláthatósági feltételeket nem szeretné elfogadni, természetesen választhatná a teljes költségtérítést is, aminek a keretében teljes titokban tanulhatna, így a személyiségi jogai sem szenvednének csorbát.

Mi volt a legérdekesebb dolog, amit egy diákodtól kaptál?
A legérdekesebb talán egy doboz sör volt. Nem azért, ami benne volt, hanem a körülmények miatt, ahogy kaptam. Történt, hogy oktatói pályafutásom kezdetén a tanszéki önálló labornak én voltam a tárgyfelelőse, így hozzám kellett beadni a beszámolókat. Annak idején ez mintegy 60 darab egyenként 15 oldalas iromány volt, amiket nekem kellett véleményezni. Ez kb. 900 oldalnyi műszaki szöveg volt úgy 40 különböző témában, és aki ezt tudta, nehezen képzelte el, hogy két hét alatt az ő dokumentációját bárki el tudná-akarná olvasni. Ennek megfelelően az egyik beszámolónak kb. a kétharmadánál, az oldal közepénél a következő szöveget olvastam: „Sándor, erről a témáról nem lehet többet írni, de nem is érdemes. Node! Ha eddig eljutottál, akkor vendégem vagy egy sörre!”. Majd folytatta az egyébként beszédfeldolgozásról szóló beszámolóját, mintha mi sem történt volna. Másnap jött a hallgató az előadását is megtartani, aminek a végén feltettem a következő kérdést: „Na, és a sört hoztad-e?”. Ezzel sikerült teljesen zavarba hoznom, hiszen ha nem lett volna biztos abban, hogy senki se olvassa el az anyagát, nyilván nem írt volna bele ilyeneket. Így „természetesen” nem hozta az italt, de megígérte, hogy majd megkapom. A sör viszont csak nem akart megérkezni, én pedig egy idő után már lemondtam róla. Eltelt több, mint tíz év, amikor egy nap e-mail érkezett arról, hogy az illető régóta Németországban dolgozik, ritkán jár haza, de egy barátjával elküldené a sok évvel ezelőtti adósságát…

Mérnöki munkád során mi befolyásol jobban, a szakmai siker vagy az anyagi siker?
Ha valaki azt mondaná, hogy az anyagi sikernek nincs jelentősége, akkor úgysem hinné el neki senki, hiszen van egy minimum szint, amit az ember el szeretne érni. De nincsenek olyan ambícióim, hogy csak azért csináljak valamit, mert ezáltal gazdagabb lehetek. Ha már megvan egy adott anyagi stabilitás, akkor sokkal érdekesebb az, hogy milyen szép szakmai feladatokat tudok megoldani, miken van lehetőségem a fejemet törni, hogy értelmes dolog-e az, amivel egyáltalán foglalkozom. De ezt tetszőleges anyagi feltételek mellett nyilván nem lehet megcsinálni.

Mesélnél a szakmai hátteredről, ipari kapcsolataidról? Mivel foglalkozol a szakmán belül, amikor nem tanári kalap van rajtad?
Olyasmivel, amit részben tanítok is, mert ezek jól kiegészítik egymást, de ezt nem úgy kell érteni, hogy az egyetemen megtanult dolgokat vittem ki az iparba, hanem éppen fordítva: az iparban tanultakat hoztam be az egyetemi oktatásba, ami nem tipikus. Hogy konkrétabb legyek: analitikus jellegű információs rendszerek tervezése és megvalósítása a főbb profilunk, és én ezt egyértelműen a HP-nál tanultam. Az analitikus rendszereken belül is főleg olyanokkal foglalkozunk szívesen, ahol a szokásosnál több adatot kell feldolgozni, illetve a válaszidő követelmények élesebbek, esetleg a rendszer rendelkezésre állására is magas követelmények vannak. Adott esetben akár közel valós időben, vagy folyamatosan kell bizonyos információkat, elemzéseket szolgáltatni. Ezekben az átlagosnál jóval több tapasztalatunk van, és ezt ráadásul olyan stabilitással tudjuk nyújtani, hogy például Pakson vagy a villamosenergia-ipari rendszerirányítóban (MAVIR) is ott működnek a rendszereink, teljes megelégedésre. Persze nem mindig kell ilyen komplex rendszereket készítenünk, mert az ügyfeleknek nem csak ilyenekre van igényük, de ebből kiindulva rengeteg hasonló dolgot is tudunk csinálni.

Mi volt a legkomolyabb szoftveres projekt, amiben részt vettél?
1998-ban a Matáv (ma Magyar Telekom) piacnyitásra való felkészülése lógott a levegőben. Előtte monopóliuma volt a vezetékes távközlésre, de a piacgazdaság viszonyai között ezt hosszú időn keresztül nem volt célszerű fenntartani. A Matáv a felkészülés során rájött, hogy jobban kellene ismernie az ügyfeleinek a szokásait ahhoz, hogy képes legyen versenyben maradni. Ennek egyik markáns eleme az volt, hogy elemezhetővé akarta tenni a nála lévő adatvagyont. Manapság ez már nem egy nagyon érdekes feladat, de annak idején egyáltalán nem volt triviális, mert naponta mintegy tízmillió hívásrekord keletkezett náluk, amiknek az olyan szintű feldolgozásához, ami üzletileg is használható analitikus eredményeket tudott volna szolgáltatni, egyszerűen nem volt idehaza működő technológia. Ezt a projektet végül a HP nyerte meg. Akkor kerültem a HP-hoz, amikor ennek a szakmai vezetésére kerestek alkalmas embert. Így lettem a Matáv adattárháznak az architektje, vagyis én voltam a felelőse annak, hogy ez egy működő rendszer legyen. Emiatt a projekt miatt az akkori egyetemi főállásomat lecseréltem egy HP-s főállásra, és az egyetemen félállásban maradtam. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy az előadásaimat továbbra is megtartottam, de például a laborokat már nem.

Mi volt a legérdekesebb szoftveres projekt, amiben részt vettél?
Amikor már elég sok tapasztalatunk volt a klasszikus adattárházakkal, észrevettük, hogy a technológiában még nagyon sok lehetőség van, sokkal hatékonyabban is fel lehetne dolgozni rekordok százmillióit, különösen, ha ezt változás alapon tesszük. A Jurassic Park c. film óta biztosan sokan emlékeznek arra, hogy a T-rex szerény képességű agyával csak a változásokat volt képes észlelni a látóterében, ezért mozdulatlanná dermedve el lehetett előle bújni. Ehhez képest mégis elég hatékony ragadozó volt. Mi is valami hasonlót csináltunk az adattárházakkal. Az eredménye az lett, hogy a korábbi 24 órás működési ciklusokat néhány másodpercesre rövidítettük, így képessé vált a technológiánk arra is, hogy folyamatos elemzéseket szolgáltasson, amire számos iparágban mutatkozott igény. Ez olyan jól sikerült, hogy Európában az Euronext után tudomásom szerint másodikként nekünk volt ilyen működő rendszerünk 2005-ben. A miénk olyan jó hatásfokkal működik, hogy 2006 óta a mai napig üzemben van a MAVIR-ban, és folyamatosan bővül.

Miért úgy írod alá az e-maileket, hogy SAndor? Mért nem Sandor?
Ez nálam nem tudatos, hanem egy gépelési sajátosság. Tíz ujjal tudok ékezetmentesen vakon gépelni annak köszönhetően, hogy valamelyik első infós évfolyamomban, akiket Adatbázisokra tanítottam, mindenki képes volt erre, aki „valakinek” számított. Ekkor határoztam el, hogy megtanulom én is, és életem egyik legjobb befektetésének tartom ma is. Viszont egy olyan program segítségével tanultam, amelyik nem ismerte a magyar ékezetes betűket. Azért írok tehát általában ékezet nélkül, mert így meglehetősen gyorsan tudok gépelni. A shift billentyűt néha később engedem fel, mint amikor a következő billentyűt már lenyomom. A legtöbb szövegszerkesztő az ilyen jellegű karakterhibát automatikusan kijavítja. Viszont az aláírás egy levélnek az utolsó szava, ami után az ember se szóközt, se soremelést már nem tesz. Innentől kezdve ez nem kerül automatikusan kijavításra.

Mivel foglalkozol az egyetemen és a szakmán kívül? Sportolsz valamit?
Nagyon szívesen kirándulok, járom a hegyeket, erdőket, az utóbbi időben egy baráti társasággal leginkább a kéktúra útvonalak mentén. Ezenkívül szeretek gombát is szedni, és meg is merem enni, amit szedek. Ózdon születtem, ahol a környéken sok erdő van, abban pedig sok gomba. Emiatt gyerekkoromban sokat jártam rokonokkal, barátokkal gombázni, és eközben én is megtanultam megkülönböztetni őket. Nem ismerek nagyon sok gombafélét, de van néhány fajta, amiket biztosan felismerek, és azt is tudom, hogy mikkel lehet összetéveszteni őket. Ezért merem meg is enni őket. Amiben nem vagyok teljesen biztos, azokat inkább eldobom.
A természetjárás mellett szívesen kosárlabdázom és teniszezem is, előbbit rendszeresen űzöm, az utóbbit sajnos csak alkalmanként.

Mi a kedvenc ételed, italod?
A kedvenc ételem a harcsapörkölt túrós csuszával, míg a kedvenc italom a Cherry Coke.

Tudsz sütni, főzni?
Nem igazán, komolyabb dolgokkal nem próbálkoztam. Majd ha nyugdíjas leszek, akkor szívesen megtanulnék. A fiam szerencsére nem örökölte ezt a negatív hajlamomat, és elég jó érzéke van ehhez is. Emiatt szeretném én is kipróbálni, de erre jelenleg nincs elég időm.

Mesélnél a családodról?
A fiam nyáron végzett a Corvinuson közgazdászként, ahol BSc-n gazdaságelemző, MSc-n pedig pénzügy szakra járt. A lányom most kezdte el az ELTE-t. A feleségem, akivel 26 éve vagyunk házasok, pedig belgyógyász és családorvos, tehát mindenkit más-más érdekel.

Van háziállatod?
Van egy cicánk, ami valójában a lányom macskája, de megörököltük tőle. Társasházban lakunk, ahol az ideje nagy részét a folyosón tölti. Ravasz öreg kandúr, egyre hangosabban nyávog, ha nagyon be akar jönni a lakásba, amit így el is szokott érni, hogy ne zavarja a szomszédokat.

Van kedvenc Disney meséd?
Ha mindenképpen kell egy mesét választanom, akkor a Dumbóra szavaznék, amiben a kisegér éjszakánként azt suttogja az idomár fülébe, hogy Dumbó, a repülő elefánt, a világszám. Ennek az a tanulsága, hogy a legnagyobb baromságokat is el lehet adni az embereknek, ha azt elég sokáig ismételgetik nekik.

Sok mesét kellett megnézned a gyerekeid kedvéért?
Amikor megjelentek VHS kazettán a Disney mesék, akkor a legtöbb gyerek a TV helyett-mellett ezeket nézte. Nekem viszont nem tetszett, hogy az én gyerekeim is ilyenekkel töltik az idejüket, mert az volt az érzésem, hogy nagyon keveset értenek abból, amit látnak. Ezért azt a módszert követtük, hogy együtt néztük a mesefilmeket, de néhány percenként megállítottam a lejátszást, és annyit vártam el tőlük, hogy mondjanak legalább egy mondatot arról, hogy mit láttak. Amíg erre képesek voltak, addig tudtam, hogy valamilyen szinten követik a történetet. Abban a pillanatban, amikor már nem tudták elmondani, hogy mit láttak, abbahagytuk a mesenézést, és ezzel ők is egyetértettek, nem is volt belőle konfliktus. Ilyen módon sikerült elérnem, hogy egyrészt az átlagosnál jóval kevesebb időt töltsenek a képernyő előtt, másrészt ezt a keveset is aktívan tették, harmadrészt pedig én is megismertem Disney mesevilágát harmincegynéhány évesen.
Cserébe a gyerekeim sokat olvastak, kezdetben például éppen ilyen meséket. Amikor éppen csak megtanultak olvasni, akkor eleinte állandó vita folyt arról, hogy mikor kell aludni menni. Azt vezettük be, hogy este 8 óra után két dolgot lehet csinálni: aludni vagy olvasni. Mivel egyik sem akart 8 órakor aludni, így olvastak. Azt viszont lehetett bármeddig, akár éjfélig is, hiszen addig úgysem bírták, így ezt nyugodtan megengedhettem. Ennek az egyszerű módszernek köszönhetően mindketten megszerettek olvasni, és sokkal olvasottabbak a korosztályuknál, amire különösen büszke vagyok.

Az interjú első részét elolvashatod a XLII. évfolyam 2. számában, melyet megtalálhatsz az egyetemen, vagy letölthetsz az archívumból.

Fotók – Gál Efraim