Éppen a szobatársam mellett ültem. Csendesen gépelte a szakdolgozatát, de valami ősi, elfojtott energiát éreztem benne. Nagy volt és szőrös, mint egy farkas és medve keveréke. Kegyetlenséggel jutott keresztül az egyetemen, nem hagyta, hogy bármi vagy bárki eltérítse a céljától. Egyszer láttam, hogy egy gyakorlatvezető a szakmailag hibátlan munkájába megpróbált belekötni, mivel nem ismerte őt, és ezért nem is bízott benne eléggé. Egy vadállat ravaszságával vágott vissza, és bebizonyította igazát. A szobatársam kíméletlen volt és céltudatos, de emellett nem nevezném érzéketlennek. Az viszont igaz, hogy az egyetlen, ami izgatta az a győzelem hajszolása volt, mintha egy farkas kapta volna el a vér szagát.

Egyfajta módon csodáltam a szobatársam céltudatosságát. Nyugodt volt és kiegyensúlyozott, de mégis megvolt benne az erő, amit hajtotta előre. Én pedig már három napja fogfájástól szenvedtem és semmit nem tudtam csinálni. Betegnek,  fáradtnak és elveszettnek éreztem magam. Valamint ostobának, mert egy ilyen tompa, igazából alig észrevehető fájdalom ennyire ki tudott készíteni. Pár óra múlva gyakorlatra kellett mennem, de még semmit sem készültem a beugróra.  Miközben az ágyamon feküdtem, és próbáltam elfojtani a sajgó fájdalmat, valami másra koncentrálni, megbántam minden pillanatot, amikor úgy döntöttem, hogy elhalasztom a fogorvosom meglátogatását, minden egyes estét, amikor nem mostam fogat, és azt is, hogy elfogyott a kalcium pezsgőtablettám, ami miatt meggyengülhetett a csontozatom.

Ekkor érkeztek meg az évfolyamtársaim a szobába, akik Qpára készültek. Hangosak voltak, miközben beszéltek, lüktetett a vér a fülemben. Egyre feszültebb lettem, ezért bevettem egy újabb fájdalomcsillapítót. Az egyik ismerősöm a vállamra tette a kezem, hogy felhívja magára a figyelmet, mert egy viccet akart elmesélni. Gyűlöltem, amikor az intim szférámba belépve így hívta fel magára a figyelmemet, így óvatosan arrébb löktem. Mivel a fájdalom később sem hagyott alább, ezért megpróbáltam egy keveset ráinni, ami a gyógyszerrel együtt kiegészítve nem volt jó ötlet. Nem sokkal később magam mögött hagytam a zavaró embereket, és minden tudás nélkül elindultam a gyakorlatra.

A fogfájás tovább kínzott, de egyre álmosabbnak éreztem magam, a külvilág meg mintha összemosódott volna. Egyre nehezebben tudtam koordinálni a mozgásomat, de sikerült eljutni a gyakorlatra, mint egy sétáló élőhalott. A teremben kerestem egy üres helyet, majd elengedtem magam, és lezuhantam a székre. Szinte a semmiből tűnt fel előttem egy lap rajta három kérdéssel. A feladat során parciális deriválással kellett kiszámítani a hálózat adatsebességét a Ford-Fulkerson algoritmusra visszavezetve. A feladat részeinek megvolt az értelme, de egészésben véve teljes ostobaságnak tűnt. Egyre dühösebbnek éreztem magam a tehetetlenség miatt, hogy nem tudok összeilleszteni egy ilyen egyszerű puzzlet, mint ez a kiszárthelyi. Nem éreztem a saját hibámnak, hiszen megvolt rá az okom, amiért nem tanultam. Képtelenség lett volna ilyen kínzó fájdalom mellett. A világ beszűkült a szemeim előtt, és szinte már csak az maradt meg, hogy az állkapcsom szinte szétszakad.

 Némi értelmetlen hörgés keretében elnézést kértem, majd kitámolyogtam a mosdóba. Úgy éreztem, hogy valami ki akar törni belőlem, és nem a magamba tömött gyógyszerek töménytelen mennyisége. Semmi mást nem akartam, csak megfelelni az elvárásoknak. Teljesíteni a követelményeket, és cserébe azt kívántam, hogy hagyjanak nyugodtan élni, és múljon el ez a fájdalom. Amikor a tükörbe néztem, a letisztult csempézett falak között a tükörben egy szörnyeteg nézett szembe velem. Egy vérfarkas. Az arcom borostája hosszabb lett, a szám pedig szétfeszült, hogy néhány óriási agyarszerű szemfognak adjon helyet. A végtagjaim körül folyamatosan szakadt felfelé a ruha, ahogy megvastagodtak, a végeiken pedig karmok lettek a körmökből. A tartásom meghajlott és állati lett.

Elképesztő megvetést éreztem minden iránt és vérszagot. Felüvöltöttem, és egy új erővel nekirontottam a falaknak. A lendület keresztülsodort mindenen, végül a a laboron is. A padok széttörtek körülöttem, és ahogy egy újabb folyosóra értem, csak a szabadságot fogtam fel, ahogy akármeddig futhattam. Végül kiértem a szabadba, ahol a kollégiumi otthonom felé vettem az irányt. Az emberek maguk körül nem tudták mi történik, a sikítoztak, amint megláttak egy vérfarkast maguk felé futni. Egyszerű életükben képtelenek voltak átérezni azt a transzcendens élményt, amit a pusztítás öröme rejthet, mindaz, amit ők leplezetlen szörnyűségnek tartanak.

A kollégium előtt lassan fellépdeltem a lépcsőn, miközben a tömeg egymást taposva menekült. Igyekeztem rájuk vadállatias pillantásokat vetni, amivel kisajátíthatom magamnak a területüket. A forgóvillánál álló emberek között belépőkártya nélkül gázoltam át, majd a liftközben az egyikükkel egy egérként eljátszadoztam, míg leért a felvonó. A szűk kabinban tömeg volt, akik nem is mertek egyetlen hangot sem kiadni, amíg a szőrös testem a hátsó tükörhöz szorította őket, és eledelként szagolgattam őket. Végül felértem a szintemre.

Elkezdtem az szobám ajtaját kaparni, és közben letörtem a kilincset. A szűk folyosón tombolva szinte pattogtam a falak között, míg neki nem estem az ajtónak, ami engedett és betört. Benn sötét volt. Amennyire halkan tehettem elkezdtem előre lépdelni négylábon. Akik ott voltak mind aludtak, az egyikük a zajra félálomban az oldalára fordult, majd leesett az emeletes ágyról. Nyögdécselve feltápászkodott, és az arca pont az enyémmel került egy síkba. Rávicsorogtam, majd egy lassú nekirugaszkodással fellöktem, a mellső lábaim a mellkasára helyeztem. Hallottam, ahogy bennreked a tüdejében a levegő. Valószínűleg azt hitte, hogy ez egy álom, így a félelmet és a szorongást úgy élhette meg, mint amikor enyhíti az ébredés lehetősége. Csak annyira remegett az életéért, mint amennyire egy filmhős halálától retteg bárki is. Kezdtem jogtalannak érezni azt a dühöt, amivel végigvágtattam az egyetemen. Lassan félresöpörtem az utamból ennek a bosszantó embernek a testét, majd a szoba ablakán kimásztam és leereszkedtem a járdára. Elfutottam az éjszakába.

Furcsa volt, hogy amikor felébredtem az arcomon hűvös szellőt éreztem. Reméltem, hogy vége az előző esti rémálomnak. Gondoltam nyitva maradt az ablak a szobánkban elalvás után, de amikor kinyitottam a szememet, akkor láttam, hogy egy furcsa alagútrendszerben vagyok. A falak hasonlóak voltak a K épület alagsoráéhoz, de úgy tűnt, mélyebben vagyok. Felettem egy hatalmas lyuk volt, amin vérfarkasok ereszkedtek le. A szobatársam is köztük volt, és mellém ugrott. Egy műegyetemi vérfarkas szektával találkoztam, akik maguk közé fogadtak. Azóta hétfőn közösen szoktunk dühöngeni.